A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-12-01 / 12. szám
563 Amit az eddigiekben röviden elmondtunk, az több szempontból is eléggé viharos történet. Közvetlenül ugyan nem érinti a kereszténység legközpontibb kérdéseit. Mégis: szó van benne rombolásról, üldözésről, sőt még vértanúkról is; egymást követő zsinatok egymást cáfolják és mondják érvénytelennek; a császári, katonai, pátriárkái politika meglehetősen zavaró és ellenszenves oldaláról mutatkozik meg. Ezek a kevéssé vonzó és épületes történeti tények is beletartoznak az üdvösségtörténetbe, annak egyháztörténeti szakaszába. Az üdvösségtörténet gyakran volt viharos, és bővelkedik erőszakoskodásban, békétlenkedésben, bizonytalankodó keresésben. Most, amikor 1200 év távlatából tekintünk vissza a zsinatra, még sokminden mást is felfedezünk benne, tulajdonképpen a történeti részleteknél sokkal átfogóbb és fontosabb elemeket. Ezekről szólunk majd egy második cikkben, amelynek a címe lesz: „A kereszténység egyetemes zsinatai és a szentek képeinek tisztelete.” Egy felnőtt gyermek LEVÉL DECEMBER 6-ÁRA Tisztelt Szent Miklós Püspök! Kedves Mikulás Bácsi! Egy legenda, melyet a Te életeddel hoztak kapcsolatba, tengerészekről beszél, akik nehéz szükséghelyzetben hívtak segítségül. Te megsegítetted őket. Amikor aztán eljöttek, hogy köszönetét mondjanak, Te azzal hárítottad el: ,,Dehogyis én segítettem rajtatok — a ti hitetek és az Isten kegyelme volt az!” Szóval minden a hit dolga. Midőn a sült almák illata szobánkat belengte, kezdtük számolni az órákat: jön a Mikulás bácsi! Nem valami ijesztő és nyomasztó ,,fegyelmezési eszköz” voltál számunkra, ahogy állítják egyesek, akik manapság szeretnének téged felszámolni. Valószínűleg azért volt így, mert mi hittünk benned, és cseppet sem féltünk tőled, hiszen a gyermekek, a gyengék, a félreállítottak barátjának ismertünk. Valahogy valamikor aztán odajutottunk, hogy a sült alma illatát, a diót meg a mogyorót, az egész éven át csak egyszer látott mandarinokat már nem veled, hanem egy Télapónak hívott maskarával társítottuk.
