A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-12-01 / 12. szám
533 it, amelyek az egyházi élettel is szorosabb összefüggésben állnak. „Mindenki jól tudja — idézzük a püspöki irat lényegi mondanivalójaként —, hogy Afrika sok szempontból kedvezőtlen helyzetben élő világrész. Ennek ellenére mi, e világrész fiai és lelkipásztorai, arra szólítunk fel benneteket, hogy népeink életét keresztény reménységtől eltelt szívvel nézzétek. Ez a remény nem hagy helyet sem a csüggedés- nek, sem a végzetszerűségnek. Ilyen tekintet lehetővé teszi, hogy felfedezzük művelődésünk sokféle értékeit; ezekre kell alapoznunk, hogy olyan Afrikát építsünk fel, ahol az ember növekedhet emberségének kibontakoztatásával." Ezek a mondatok fejezik ki havi szándékunk velejét és szellemét. Egyes problémák felvázolásánál és elemzésénél a püspökök állandóan visszatérő alap- gondolata az, hogy tekintetünket mindig Jézus Krisztuson és az ő evangéliumi üzenetén tartsuk, és hogy az igazi emberi jólét előmozdításának együtt kell járnia a szív megtérésével és az alapos evange- lizá/ással. Az élet elsősorban nem ünnepi eseményekből áll. De mivel a hétköznapokat nem lehet röviden elbeszélni, még két ünnepséget említünk az afrikai katolikus egyház törekvéseinek jellemzésére. 1986 áprilisában a kelet-afrikai püspökkari szövetség megalakulásának 25. évfordulóját ünnepelte Tanzániában, mégpedig 9. közgyűlésének megtartásával; üzenetet küldött a katolikus családoknak, és egy tanulmányt is közzétett „Igazán keresztény és hitelesen afrikai családok" címmel. 1986. június 3-án pedig az Ugandai nemzeti szentélyben, Namugongóban az ugandai szent vértanúk halálának százéves évfordulóját ünnepelték. Angola egyike azoknak az afrikai országoknak, ahol a kereszténység igen nehéz helyzetben él. Jellemző, hogy a püspökök ilyen címen írtak elmélkedést a híveiknek: „Reménység híján is remélni."- ír---------. !•».,, • i m w 11 8 s z Ü-Sj! , . ~ ■- • : Á 1 6 í R I A l i B I A---j „ . «■.° A « . V NICER " ECtIPlOM «AUO- 0 ARABIA- ih# *<91 /1 I ^.... WOTOMf" -1< BttittCIK / E«iopSZUOÁN • ETIÓPIA * /. % £*• / Wl? \ magaslóW jJ" ««A I JíGABON «j,- ’ . , _ qT 1 A i H •4: • . !* • TANZANIA K&itp.gJ • ANGOLA > • 5 2 AM*X & ysSÄKA» SS>N. £ vsu'tssu ° dél-afrik» Kok/ől<í