A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1987-11-01 / 11. szám

485

sorban az egyetemes béke, a világbéke jegyében kell állnia. Elszigetelt kis háborúk ugyan még ma is lehetségesek; a béke azonban lényegében egyetlen átfogó kérdéssé vált: a világbéke kérdésévé.

„A békének mint egyetemes értéknek a kérdése azt igényli, hogy nagy értelmi becsületességgel és nagy őszinteséggel szemléljük, éles felelősségérzékkel önmagunk és a világ valamennyi népe iránt. Azok, akik a világ jövőjét irányítják, bármilyen politikai filozófiát, bármilyen vallásos meggyőződést valljanak, bármilyen gazdasági rendszerhez tartozzanak, mind arra vannak hivatva, hogy hozzájáruljanak egy olyan egyetlen béke felépítéséhez, amely a társadalmi igazságosságra és minden emberi személy méltóságára és jogaira alapul." (II. János Pál.)

A békevilágnapok és az ilyen pápai üzenetek hatékonyságát nem lenne szabad sem túlbecsülnünk, sem pedig csüggedten elmarasztalnunk. A Szentatyának elsősorban (és szinte kizárólag) az evangélium meg a belőle fakadó keresztény bölcsesség áll rendelkezésére, hogy az emberiség javát munkálja; ő tehát hirdeti a keresztény üzenetet, akár tetszik, akár nem, akár kérik tőle, akár keresztülnéznek rajta. Nekem pedig, szürke keresztény közkatonának, rendelkezésemre áll a megoldás kulcsa: az önnevelés, és főleg az ima.

Néhány rövid pontban foglaljuk össze az egyetemes béke programjának konkrét feladatait:

— Arra nevelni, hogy a támadást és az erőszakot hirdető ideológiákat lefegyverezzük. Kezdjük önmagunkon és önmagunk körül.

— A béke egyetemes víziójára nevelni. Meggyőződni arról, hogy csak az egyetlen béke lehetséges; az elszigetelt egyén,