A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1987-10-01 / 10. szám

443

elhatalmasodása. Ma a várás úgyszólván teljesen kiveszett életérzésünkből; annál nagyobb viszont a világ gondjaival való törődés. Orvoslást csak Jézus kegyelme hozhat, és a kegyelem ehhez az evangéliumi felszólításhoz van kötve: „Legyetek meggyőződve a parúzia bizonyosságáról; törődjetek bele az időpont és a mód teljes bizonytalanságába; várakozzatok és legyetek éberek!”

A példázatban egy szó sem esik a menyasszonyról, hanem csak a vőlegényről, a koszorúslányokról és a lakodalmas vacsoráról. A menyasszony számára biztosítva van a vőlegény szerelme is, a lakodalom is, a házasság is. A menyasszony tehát nem téma; ellenben téma az, hogy éjszakába nyúlóan különböző elszántsággal és eredménnyel lehet várakozni arra, aki késik, és kiszámíthatatlan időpontban érkezik.

Önzés-e az okos lányok részéről, hogy nem osztják meg olajukat? Gúnyolódás-e, hogy az éj kellős közepén az olajárusokhoz küldik társaikat? A balga szüzek nem így fogják fel. Az elbeszélés egyszerűen azt akaija mondani, hogy a legelemibb okosság megkívánja a kiadós olajtartalékot, és aki azt elhanyagolja, annak igazán nincs mentsége.

Aki úgy osztja be életét, hogy a hosszúra nyúló éjszaka bármily korai és bármily késői pillanatában nem áll készen a fáklyás-lámpás menetbe való beállásra, az rászolgál arra, hogy az orra előtt becsapódjon a lakodalmas étterem ajtaja, és a Vőlegénytől a hideg, kemény ítéletet kelljen hallania: „Nem ismerlek titeket!”

Szt. Pál apokaliptikus ószövetségi sémákat használva ecseteli a parúzia közeledését. Üdvös félelmet akar kelteni, de sokkal inkább reménykedő, boldog várakozást. Hiszen arról van szó, hogy az Úrral fogunk találkozni! Az evangéliumi szakasz gondolatkörében: az Ür Jézus kinyitja előttünk egy fénylő, csodálatos terem ajtaját, és ott lakodalmas vacsorához ültet; ő a Vőlegény, az Egyház a Hitves, mi pedig valamennyien örvendező, boldog résztvevők. Mi, az okos, éber koszorúslányok . . .