A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1987-01-01 / 1. szám

43

szerűen Atyjához szalad segítségért. Ez az, amit ebben a zűrzavaros korszakban újra felfedezhetnénk — hogyan szaladjunk az Atyához.

A hetvenes években zsúfoltabbak az ima iskolájában a termek és osztályok, mert a bajok sürgető erővel nehezednek ránk: világméretű gazdasági válságok, házassági problémák emelkedőben, a nemzedékek közötti szakadék tágul, a kábítószerek élvezése, alkoholizmus, a rák ijesztő gyakorisága. Nem csoda, ha rohanunk az iskolába. Szom- junk mélységes, tanulási vágyunk óriási.

Milyen jó, hogy pontosan a mi alkalmatlanságunk mint egy álkulcs kinyithatja előttünk az Ő alkalmasságához vezető nagy ajtót. Örökké és örökké hajt bennünket szomjunk és éhségünk, hogy „ízleljük és lássuk, milyen jó hozzánk az Úr”. Ki más, mint Jézus tudhatott valamikor ilyen tervet kitalálni?

I — Imádság a kérés is

Egyik barátom mesélte el a következő esetet, nem is olyan régen. Erzsébet nevű leánya nyáron a húscsomagolásnál vállalt állást a vásárcsarnokban, hogy a főiskolához szükséges pénzt előteremtse magának. Egy reggel, mielőtt elindult volna, az egyik kontaktlencsét nem találta; édesanyja is hiába segített a keresésben, a kis lencsének hűlt helye volt.

Miután Erzsébet a rendes szemüvegét feltéve elment a munkahelyére, édesanyja egy csésze kávét iszogatva töprengett. A csöppnyi kis plasztik ezer és egy helyen pihenhet. Azon töprengett, imádkozzék-e ezzel kapcsolatban? Vajon nem túlzottan jelentéktelen dolog-e? Ezt a barátnőmet, Tib Shrilt, mindig bizonyos iszonyat töltötte el, ha egy imádság úgy kezelte a Világmindenség Urát, mint akit csengettyűzsinóron lehet rángatni, mint valami égi Mikulás bácsit.

Tib azonban tudta, hogy a lencse pótlása Erzsébetnek egy heti fizetésébe kerül, annyi pénzbe, amennyit az iskolai kiadásokra szánt. Ez a munkahelyén egy heti szipogást is jelent a hűtőkamrától, és égetett ujjakat a forró kötözőzsinóroktól.

Barátnőm emlékezetébe idézte azt a példabeszédet, amit Jézus az elveszett garasát kereső asszonyról mondott. Ez a történet azt is mutatja — mosolyodott el —, hogy Jézus ilyen dolgokkal is törődött, nem azért, mert önmagukban értékesek, hanem mert számunkra jelentenek sokat.

„Igen, Uram — vonta le a következtetést —, mi ezzel kapcsolatban segítségre szorulunk. Odavezetnél a hiányzó lencséhez?”