A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-01-01 / 1. szám
41 nak nincsen helye a hivatalos liturgikus szövegekben. Van ugyan néhány ilyen ima a liturgikus könyvekben, de azok mind magánimák, a papoknak és másoknak magáná/tatossága, amit éppen ezért csendben kell mondani. A liturgikus ima mindig többesszámban beszél, mert az egész Egyház nevében mondjuk. Továbbá mindig vigyáznunk kell arra, hogy a liturgia nyitott legyen, vagyis ne váljon exkluzív gyűléssé, ne zárjon ki senkit, ne legyen szektás. Itt különösen gondot kell fordítanunk arra, hogy a kisközösségek, bázisközösségek, amelyeknek fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni manapság, mindig nyitva maradjanak, és sohase váljanak szektákká, ami könnyen megtörténhetik, ha csak válogatott tagokat fogadnak be. Az természetesen lehetséges, hogy bizonyos alkalmakkor egy homogén csoport ünnepli a liturgiát (mint pl. orvosok, háziasszonyok, diákok stb.), de nem szabad annyira kizárólagossá tenni, hogy másokat kizárjunk. A liturgia mindenkié, mindenkinek joga van hozzá, aki Krisztusban lett megkeresztelve. Abból, hogy a liturgia közösségi, vagyis egyházi cselekmény, az is következik, hogy van egy meghatározott, sajátos váza. A liturgikus könyvekben ez a váz, ez a struktúra le van fektetve, így tehát mindenki tudhatja előre, hogy mit várhat. Ne legyen tehát meglepetés. Az önkéntes, spontán imáknak is ebbe a vázba kell beleilleszkedniük. A liturgiában nincsen helye az egyének pillanattól ihletett megnyilvánulásának, még akkor sem, ha pap az illető. A pap sohasem a saját liturgiáját ünnepli, hanem az egyházét, s ezt a hívek el is várják tőle. Nincs tehát megengedve, hogy saját ötleteimet próbáljam másokra ráerőszakolni. Azt is megemlíthetjük, hogy liturgikus ünnepléseink stílusa, akár kis, akár nagy közösségekben, alkalmazkodjék a hívek szociológiai összetételéhez és a csoport nagyságához. A megfelelő liturgikus hely (kápolna, kistemplom, nagy katedrális), a megfelelő környezet nagyben hozzásegít a liturgia jó ünnepléséhez. Mivel a kisközösségeknek nagy szerepe van és lesz a jövő Egyházában, gondot kellene fordítanunk a hozzájuk való megfelelő liturgikus alkalmazkodásra. Csak ne vezessen ez a liturgia trivializálásá- hoz! Továbbá azon kell lennünk, amikor kisközösségekről van szó, hogy az mindig a nagy közösség felé irányuljon, vagyis az egyházközséghez, egyházmegyéhez kapcsolódjék, és oda vezessen. A nagy egyházközségeknél viszont mutassunk rá a liturgia intimebb környezetben való ünneplésére, ami nagyban előmozdíthatja a bensőséges részvételt.
