A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1987-08-01 / 8. szám

375

ben hemzsegnek a „szent” festményeken látott tógák, saruk, katonai felszerelések és csupasz lábszárak, s pusztán az, hogy a többiek a templomban modern ruhát viselnek, már önmagában — bár ez természetesen nem tudatos — valóságos akadállyá válik számára. Legyen rá gondod, hogy soha ne jusson tudatára ennek a ténynek. Soha fel ne tegye a kérdést, milyen külsőt vár tőlünk. Maradjon most minden ködös az elméjében, s akkor az egész örökkévalóságon át elmulathatsz azon, hogy felgyújtottad benne azt a különleges világosságot, amelyet a pokol áraszt.

Minél alaposabban használd ki tehát azt a csalódást, vagy visz- szahatást, amely egészen bizonyosan meg fogja lepni gondozottadat egy ház tagságának első heteiben. Az Ellenség minden egyes emberi törekvés kezdetén megengedi ezt a csalódást. Ez pedig bekövetkezik, valahányszor egy ifjú, akit gyermekkorában elbűvöltek a „Történetek az Odysszeából”, komolyan hozzálát a görög nyelv tanulásához. Nem marad el, mikor egy szerelmespár a mézeshetek után elkezdi a köznapi életet élni. Az emberi élet minden döntő szakaszát jellemzi ez az átmenet a vágyálmok képzeteitől a fáradságos tennivalókig. Az

Ellenség magára vállalja ezt a kockázatot, mert csodálatosképpen kedvét leli abban, hogy ezeket az apró, utálatos emberi férgeket olyan teremtményekké tegye, akik - mint ő mondja — ,,szabad akaratukból”-ból szeretik őt, és válnak szolgáivá. Fanatikus törekvése során, mely arra irányul, hogy e kétlábú állatokkal való természetellenes kapcsolat révén az egész szellemvilágot is lealacsonyítsa, még ezt a fogalmat is alkalmazta rájuk: „fiák”. Minthogy szabadságukat kívánja, nem hajlandó, hogy az eléjük tűzött célhoz pusztán vonzalmaik és szokásaik vezessék el őket. Átengedi őket saját akaratuknak. És itt kínálkozik számunkra a kedvező alkalom. De gondolj rá: itt rejlik a legnagyobb veszedelem is. Ha egyszer sikerül átlábalniok ezen a kezdeti szárazságon, sokkal kevésbé függnek majd az érzelmektől, s ezért sokkal felvértezettebbek lesznek kísértéseinkkel szemben.

Mindezt annak a feltevésnek az alapján írtam, hogy a szomszéd padsorban ülők nem nyújtanak semmi racionális okot a kiábrándulásra. Persze, ha nem így van, ha gondozottad tudja, hogy az a lehetetlen kalapot viselő asszony szenvedélyes bridzselő, vagy hogy az