A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1987-08-01 / 8. szám

366

jesedik ki költői birodalma, és filozófiailag is mérlegelhető magatartása Gabriel Marcel lételméleti felfogásához áll közel.” Helyesnek tűnik ez a jellemzés. De az újabb Vasadi Péter nem annyira Gabriel Marcel pozitív létlátását tükrözi (a lét misztériumának konkrét megközelítése a szeretet által), hanem inkább a francia író-filozófus által leírt „széttört világ” miatti szorongását, a szenvedés és a halál elleni lázadást, a semmi és a sötét miatti undort fejezi ki hitelesen. Tartást és reményt keresztény hite ad a költőnek.

Az ember reménye (Ecclesia, 1982) evangéliumi elmélkedései és esszéi, miként a korábbi Tűzjel is (Szent István Társulat, 1978) elkötelezett katolikus értelmiséginek mutatják be Vasadi Pétert. Ebben hasonlít — mint már említettem — Rónayhoz, vagy idegen példát hozva: Pierre Emmánuelhez.

Különös, hogy újabb verseiben olyan kevéssé nyilatkozik meg a keresztény hite. Nem is annyira a tematikájára, mint inkább életlátására, élményanyagára és „levegőjére” gondolok.

Benne is összezavarva az éj s nappal (Perc)-.

. . . úszunk égő semmibe vetve test és gyémántküllő kabátmaradék s láng csillámló rongyok az éjből s szívünkre pereg a nappali pernye.

Ó, szerelem, szerelem, esődben ázik el arcunk.

A Teilhard emlékének ajánlott Egy és ugyanaz hasonló lelkiállapotot és látást fejez ki:

. . . Különben most, a kettős áradás után . . . tiszta az ég.

Éppen tűhegynyi fókuszán forog a Csillag, mely széttördelte nappalunkat.

Jégpattogás: márványfölületek csuszamlanak. Példázva, hogy a szétesés és összeolvadás az egység folyamatai, így fúródunk az éjszakába s az éjszaka így fúródik belénk. ..