A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1987-08-01 / 8. szám

351

az egész teremtett világ fókusza, mely felé tart a világmindenség: a megváltás műve, mely az ő testében ment végbe, és elsőnek érte el a végső, a beteljesedés állapotát, mutatja az irányt. A feltámadt Jézus minden szív vágyódását tölti be: azok, akik előtte távoztak el, most feléje fordulnak — „Ábrahám ujjongott az Úr napját látva" (Jn 8, 56) —, azok, akik utána jönnek, reá vetik tekintetüket, reményük a feltámadásban van. Azonban nemcsak az emberszívek, hanem az egész teremtés sóvárgással várja, vajúdik, hogy velünk együtt „a múlandóság szolgai állapotából Isten fiainak dicsőséges szabadságára támadjon" (Róm 8,21).

Az Isten jóságáról „beszélő" világ mintegy bearanyozodik, fényt kap a feltámadt Krisztus Szívének szeretetsugaraitól. Ezt látta meg P. Teilhard de Chardin, korunk nagy Jézus Szíve-tisztelője.

Krisztus az egész univerzum centruma. Megváltó ereje eléri és betölti az egész világegyetemet. Titokzatos módon átragyog az egész teremtett világon, mintegy színében átváltoztatja, megszenteli. Szentté tenni, megszentelni annyit jelent, hogy valamit lefoglalunk Isten szolgálatára. Az Isten által eltervezett rendben a világ az emberért, az ember Krisztusért, Krisztus az Istenért van. (Vö. 1 Kor 3,21—23.) A világot az Isten az emberre bízta, „hajtsátok uralom alá". Az ember viszi a teremtett világot Krisztushoz, hogy ő azután átadjon minden uralmat az Istennek. (Vö. 1 Kor 15,27—28.)

Ebben a mindenséget átfogó, megváltó munkában a krisztusi Szív az isteni szeretet energiája, mozgató ereje. Innét árad a kegyelem. A Szív, a szeretet lángoló kohója ég, melegít, fényt szór; belőle árad az isteni szeretet tüze. Ez a tűz mind jobban és jobban áttüzesít mindent, az egész mindenséget. „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön, mennyire szeretném, ha már fellobbanna" (Lk 12,49.)

Az isteni Szív óhaja, hogy tüze égjen az emberszívekben, az anyagmindenségben, melegítse fel a világot, terjessze az életet. Az élet már elindult Isten erejével. Az isteni „legyen" megindította a fejlődés folyamatát. Láttuk megvalósulni kőben, fűben, fában, állatban, emberben — minden létezőben, és minden felel az isteni szeretet hívására. A világ mintegy Isten szeretetére méltó lett, mert hiszen „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte" (Jn 3,16). Isten szeretetének a mértéke a keresztáldozatban nyilvánult meg. Az értünk meghalt és feltámadt Üdvözítő Szíve szeretete oly nagy, hogy az egész teremtett világot megtelíti, átitatja szeretetével.

Ebbe a szeretetáramkörbe vonja be Krisztus az emberszíveket. Az örök isteni elgondolás szerint az ember a teremtés koronája. A világot az emberen keresztül akarja Krisztushoz vinni. Tehát a krisztusi