A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-08-01 / 8. szám
337 Szűz Máriát — a Fiú után — minden angyal és ember fölé magasztalta fel az Isten kegyelme. Ezért méltán becsüli meg őt az Egyház sajátos tiszteletével, mert ő az Isten szentséges anyja, és mert részese volt Krisztus misztériumainak. És valóban: a legősibb koroktól fogva „Istenszülő’’ néven tisztelik a Boldogságos Szüzet, és a hívők minden veszedelmükben és ínségükben az ő oltalma alá futnak könyörgésükkel. Különösen az efezusi zsinat óta növekedett meg csodálatosan az Isten népének Mária-kultusza, tiszteletben és szere- tetben, segítségül hívásban és követésben, éppen az ő prófétai szava szerint: ,,Boldognak mond engem minden nemzedék, mert nagyot tett velem ő, a Hatalmas” (Lk 1,48). Ez a tisztelet, ahogyan mindig is gyakorolta az Egyház, teljesen egyedülálló ugyan, mégis lényege szerint más, mint az imádó tisztelet, amelyet a megtestesült Igének, valamint az Atyának és a Szentléleknek megadunk, és amelyre a Má- ria-tisztelet nagyon is ráhangol. Az Egyház jóváhagyta az Istenanya tiszteletének különféle formáit azzal, hogy maradjanak ezek a józan tanítás és az igazhitűség határain belül, alkalmazkodjanak a korok s a helyek körülményeihez és a hívők érzésvilágához, lelkialkatához. Azzal ugyanis, hogy az Anya tiszteletben részesül, növekszik az emberekben a Fiú ismerete, szeretete, dicsőítése, és a parancsait is jobban megtartják. Hiszen a Fiúért van minden (vö. Kol 1,15—16), és az örök Atyának „tetszéséből benne' lakik az egész teljesség” (Kol 1,19). A zsinat jól átgondoltan adja elő ezt a katolikus tanítást, és egyúttal inti az Egyház minden gyermekét, hogy nagylelkűen ápolja a Boldogságos Szűz tiszteletét, különösen liturgikus kultuszát, becsülje nagyra azokat a Máriát tisztelő szokásokat és áhítatgyakorlatokat, amelyeket a tanítóhivatal ajánlott a századok folyamán. Vallásos lelkű- lettel tartsák meg a régebbi korokban kelt határozatokat: Krisztus, a Boldogságos Szűz és a szentek képeinek tisztelet érői. A hittudósokat és az isteni ige hirdetőit pedig nyomatékosan buzdítja a zsinat, hogy gondosan tartózkodjanak minden hamis túlzástól, de az indokolatlan szűkkeblűségtől is az Istenszülő páratlan méltóságának szemléltetésében. Fontolják meg továbbá a hívők, hogy a valódi áhítat nem terméketlen és átmeneti érzelemből áll, de nem is valamilyen hiszékenységből,; ellenkezőleg az igaz hitből indul ki, amely elismerteti velünk az Isten anyjának kiválóságát, és Anyánk iránt való szeretetre, valamint erényeinek utánzására buzdít bennünket. A II. vatikáni zsinat hittani rendelkezése az Egyházról, 66—67.
