A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1987-07-01 / 7. szám

328 Szadar Mihály A lőcsfalvi pap naplójából Csak így hívták Csóka Jánost Lőcsfalván. A népnek csodálatos érzéke van ahhoz, hogy egy névvel jellemezzen egy embert, aki vala­miben elüt az átlagtól vagy a többitől. Mikor Csóka Jánosra ráragasz­tották a „Jób” nevet, ösztönösen a Bibliából halászták elő. Csóka Já­nos már házas és családos ember volt, mikor a lőcsfalvi pap JÓB odakerült. Két fiú és két lány képezte a Csóka családot. Felesé­ge közben otthagyta, és visszaköltözött Fehér vármegyébe, ahonnan származott. A gyermekek is szétszóródtak, és nem törődtek apjukkal. A két lány valahol Pest környékén élt, míg a fiúk a dunán­túli nagybirtokon kerestek jobb kenyeret. Csóka János egyedül ma­radt, mint a szedett fa. Jámbor, dolgos ember volt. Kicsi birtoka biz­tosította megélhetését. A családi élet felbomlása után sok más csapás is érte. De János nem panaszkodott. Urát Istenét sem hagyta el, ami­ért ilyen csapások érték. Nem zúgolódott, továbbra is áldotta az Űr nevét. Nem volt afféle vallásosságával tüntető ember. Papja nem tu­dott róla többet, mint a falu. A nép hamarosan új nevet adott neki. Csak úgy emlegették: a Jób. A plébános hamar észrevette, milyen szel­lemes volt a nép, hogy Csóka Jánosban felismerte a bibliai Jóbot. * * * A lőcsfalvi pap is megilletődéssel figyelte szegény, hallgatag, dolgos hívének életét. Közben naplójában is lejegyezte észleleteit. Mikor falujában egy nagy jégeső után a nép zúgolódni kezdett, mint a zsidó nép a pusztában, hogy miért bocsátotta rájuk az Úr ezt a csapást, Jób csendben nézegette levert búzatábláját, s magában mondogatta: az Isten adta, az Isten elvette, legyen áldott az Ő szent neve. Mikor szomszédja átkozni kezdte az egész világot, mert tehene elpusztult borjadzás közben, Jób kérte Istent, bocsássa meg szomszéd­jának a bűnét. Mondogatta is neki:- En is vesztettem el jószágot, oszt látod, mégis itt vagyok! A faluban nem volt senki jóbarátja. Nem látogatta senki ma­gános életében. Se családja, se barátja. Papjához sem ment vigasztalá­sért, bár papja gyakran biztatta, hogy csak jöjjön bátran, ha baja van, szívesen segít rajta. ,,Jób” csak ennyit mondott: — Avval, hogy panaszkodom, nem lesz jobb a dógom! — A Jób név valóban ráillett.

Next

/
Thumbnails
Contents