A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1987-07-01 / 7. szám

301

A hit lehetőségei. Itt most nyilvánvalóan az Istenbe és Krisztusba vetett hit világában mozgunk. Sejtjük, hisszük, hogy a hit önmagunkat meghaladó dolgokra képesít. Egy-egy nekibuzdulás (talán valami olvasmány vagy találkozás nyomán) felvillantja előttünk az igazi hit lehetőségeit és követelményeit. ,,Uram, add, hogy igazán kövesselek! hogy tiszta, önzetlen, hősies legyek!” Tudatában vagyunk annak, hogy emberileg valószínűtlen, emberi képességeinket meghaladó dolgokra áhítozunk? Akár igen, akár nem: ezekkel a nekilendülésekkel és kérésekkel kezdődik az igazi hit.

A hit meredélyei. Szent Pál emlékeztet arra, hogy a hit olyan nehézségeket támaszt, amelyek meghiúsíthatják a kibontakozását. O maga abszolút hittel ragaszkodik a feltámadott Krisztushoz; ugyanakkor szolidárisnak érzi magát népével, mely elutasítja a hitet. Az apostol felsorolja, mi mindent kaptak Istentől az ószövetség során; mindenük megvan, hogy higgyenek, maga Krisztus is közülük való; mégsem hisznek. ,,Nagy az én szomorúságom, és szüntelenül fájdalom van az én szívemben.” ,,Inkább azt kívánnám, hogy én magam legyek átok alatt, Krisztustól elszakítva”, semhogy fajtestvéreim hitetlenségét kelljen látnom.

A hit kockázata. Lehangoló tapasztalatból tudjuk, hogy hitbeli nekibuzdulásaink általában kérészéletüek. Megijedünk a kockázattól, az emelkedéstől, az alattunk kavargó örvénytől, és süllyedni kezdünk. Mint ahogy Péter lába alatt is túlságosan bizonytalan talajnak látszott a viharzó víz. Az a félelem, amely Pétert elfogta, a legtermészetesebb emberi magatartás a hit világában. Természetes — de veszélyes; aki megijed, belesüllyed saját ijedtségének örvényébe. Jézus szava megmentő szó, bár közvetlenül leginkább a szemrehányás cseng ki belőle: ,,Kishitű, miért kételkedtél?”

Hitünk és kishitűségünk termőföldje. Péter egyformán képes volt nekibuzdulni a tengeren járásra és annak bizonygatására, hogy Mesterét semmi körülmények között nem fogja megtagadni. Mi viszont a hit és a kishitűség területeit elég élesen elhatároljuk egymástól különféle kategóriákba: a) a legtöbben komolyan áhítjuk, hogy aljasságaink és középszerűségünk fölé tudjunk emelkedni, vagyis a mindennapi erkölcsi élet területén lehetségesnek tartjuk a hit csodáit; b) azt már kevesebben és habozva vállalnánk, hogy a hit nehéz megpróbáltatásokban erkölcsi hősökké formáljon; c) ha pedig arról van szó, hogy a hit erejében a fizikai világ törvényei fölé is emelkedjünk (evangéliumi példákkal: vízen járjunk, hegyeket mozdítsunk el, kenyeret szaporítsunk), akkor a mai ember életérzése ágaskodik és tiltakozik. — Jézus barátainak a tapasztalata arra tanít, hogy az emberiét korlátozottságain való felülemelkedés csak a Jézusra való tel