A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-07-01 / 7. szám
294 Tűz Tamás CSAKNEM FÉLSZAZ ÉVE Zsoltáraimat rég elcitáltam, jólesett kisikoltoznom magam, talán attól fáj csontom és a hátam, mint akinek ezer gondja van, mint akit már hatalmába kerített a méregkeverő szent indulat, a mindeneken átható tekintet, mitől bokrába bú a fúrj, a vad. Nem menekülsz már — szól a szelíd érsek s olajjal kente zsenge ujjamat, hogy bálványok előtt ne hajtsak térdet, bármily hamis szelek is fújjanak. Átjár e napnak ma is friss emléke illatosán, harmattól nedvesen, boglárka-lepke száll az égi kékbe, nefelejcs-lángban lobban fel szemem, de grandiózus, tág dimenziókban, hol már a nagy számok törvényei fölgyorsulnak s az idő egyre jobban a teljes megújulást sürgeti. KATOLIKUS-E LELKIISMERETÜNK? Mint hivő és Isten kiáradó szeretetének elkötelezett ember becsülöd-e szívből Isten minden teremtményét — a nem hívőket is? Tiszteletben tartod-e igazán jogaikat? Erősited-e másokban is ezt a lelkületet Egyházon belül és kívül? Ha jogtalansággal és igazságtalansággal találkozol, a magad kényelmét és békéjét, presztízsét tartod-e fontosnak, vagy azok sorsát és megsegítését, akiket kihasználtak, akikkel kibabráltak, akikben megcsúfolták az Isten képét hordozó ember méltóságát? És mit teszel, ha esetleg jámborkodó vagy humanista szólamok köntösébe csomagolják az igazságtalanságot és embertelenséget? Tényleg csak egyféle mércéd van, személy válogatás nélkül?