A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-07-01 / 7. szám
289 EGY KÉT ÚJSÁG A HÁZUNK TÁJÁN Harmincöt éves észak-amerikai élete során A Szív többször cserélt otthont. Működését az ontariói Hamiltonban a magyar plébánián kezdte; egy ideig szerkesztették Montrealban is. Aztán átköltözött az Egyesült Államokba, New York közelébe, Shrub Oakba. Az ottani hatalmas jezsuita kollégium volt a leghosszabb ideig otthona. Aztán ugyancsak New York közelében, Yonkersban, szintén a magyar plébánia adott neki szállást. A 70-es évek végén megint visszakerült a kanadai Hamiltonba: előbb a Szent Erzsébet Otthonba, majd újból a magyar plébániára. Június közepén megint költöztünk, ezúttal Ontario tartomány fővárosába, Torontóba, amely a nyugati világban a magyarság egyik legerősebb és legélénkebb lelki és szellemi fellegvára, és amely A Szív számára is messze kiemelkedően az első helyet foglalja el az előfizetők és olvasók számát illetően. * * * Postai címünk egyelőre marad a régi, a hamiltoni. Reméljük, hogy egy-két hónapon belül megadhatjuk új, torontói postai címünket; már most kérjük olvasóinkat, hogy’ igyekezzenek minél hamarabb áttérni majd az új cím használatára. A lapot magát hamiltoni címzésű borítékban postázzuk még néhány hónapig — amíg a készlet tart. Máris megadhatjuk a szerkesztők címeit. A nekik szóló személyes levelezésben ezeket a címeket ajánlatos használni. Rév. Ferenc Nagy 94 Lyndhurst Ave. Toronto, Ont. M5R 2Z7 Rév. Szabolcs Sajgó 432 Sheppard Ave. E. Toronto, Ont. M2N3B7 Viszont nyomatékosan kérjük, hogy ezekre a címekre ne küldjenek A Szív Magazine címzésű levelet. * * * Néhány egyéb kérést is szeretnénk figyelmükbe ajánlani a levelezéssel kapcsolatban. A lap küldésére, előfizetésre és hasonló dolgokra vonatkozó közleményt vagy kérést ne foglaljanak bele a szerkesztőknek szóló Folytatás a 336. oldalon