A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1987-06-01 / 6. szám

284 Szeder Mihály A lőcsfalvi pap naplójából Érdekes eszmecsere folyt le egy napon a lőcsfalvi pap és káp­lánja közt, amibe később a község érdemes főjegyzője is belekevere­dett, aki akkor éppen az egyházközség világi elnöke volt. Egy délután történt ez, s a vacso- A NYÁJSZELLEM rára az elnök úr is hivatalos volt. Az eszmecserére okot egy egyházközségi közgyűlés adott. Ezen a közgyűlésen határozatot kellett hozni az elkövetkezendő nagyböjt menetrendjéről, ahogyan a püspök körlevele kívánta. A plébános, a helyzet ismeretében és többekkel való személyes tárgyalás után, meg volt győződve, hogy a közgyűlés egyhangúlag magáévá teszi főpász­tora kívánalmát, és mint ilyenkor szokás, ,,köz felkiáltással' meg is szavazza. Azonban a közgyűlés előtt nagy vihar futott végig a falun és a híveken. Egyesek ,,titkos szavazást” követeltek. Viszont mások a hagyományos nyílt szavazás mellett foglaltak állást. A plébános érez­te, hogy a dolgot meg fogják szavazni, hiszen hallatlan lett volna, hogy leszavazzák saját főpásztorukat és az anyaszentegyházat, melyet a püspök képvisel. De bizony akármennyire is hihetetlenül hangzik, nyílt szava­zással egyszerűen ,,nem”-et kiáltottak. * * * Ezen a nevezetes délutánon a pásztor és segédje e jelenség okát kutatva egy kis eszmecserét folytatott: — Az én véleményem szerint, a nyájszellem felülkere­kedett a tömegben. — Mit ért atyaságod a nyájszellemen? — kérdi érdeklődve a lőcsfalvi pap. — Hát csak azt, amita társadalomtudomány mond annak. Esze­rint az ember mint egyén, ha nincs tömegben, másképp érez, gondol­kozik és dönt, mint mikor együtt van sok ember, és tömeget alkot. A nyájban a juhok, bárányok együtt bégetnek. Egy elkezdi, és a töb­bi utána béget. Nem hiába nevezi a Szentírás is a hívők tömegét nyáj­nak. Isten bárányai és juhai vagyunk. A nép. A katolikus nép, az egy­házközség, Krisztus nyája. Minket, papokat tett meg Urunk pászto­roknak, a püspököt főpásztornak, hogy tereljük a nyájat az örök élet felé vezető ütőn.

Next

/
Thumbnails
Contents