A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1987-06-01 / 6. szám

277

szállt egy buszra\ és elment a főiskolába. Hogyan és mint sikerült neki minden, azt túl hosszú lenne itt elmondani. Hozzátartozott az is, hogy anyám talált egy asszonyt, akinek a kölcsöne a kezdést elindította. Ray maga is nagyon igyekezett, a négy év alatt tizenkét munkája, pontos idő- és pénzbeosztása volt: ennyi óra az osztályokra, tanulmányokra, egyházi munkára, felüdülésre. A büszkeség napja volt anyám számára, amikor Ray a tudományokból cum laude egyetemi fokozatot kapott.

A második világháború alatt és után nem volt kapcsolatom Rayvel. Csak annyit tudtam, hogy Bécsben telepedett le. Majd 1958 nyarán írtam Raynek, hogy Európába megyek.

Rómában várt rám egy levél tőle:

,,Meglepetésem van az Ön számára. Jelentkezni fog majd a Reverenda Fabbri- ca di San Pietro irodája,felvet- tem vele a maga nevében a kapcsolatot. A lényeg az, hogy csak az ő engedélyükkel nézheti meg a legcsodálatosabb látványosságot Rómában, a kiásott ezerhat- száz éves sírok utcáját a főoltár hajója alatt a Szent Péterben. Két évvel ezelőtt annak minden kis részét felkutattam ..."

Majd amikor Firenzében a hotelban jelentkeztem, a postai hivatalnok egy másik levelet nyújtott át Ray tői:

„Amikor a Duomo magas dombját látja, gondoljon arra, hogy Brunelleschi tizennégy évig építette azt. Az elmúlt télen a legmagasabb erkélyig másztam ott a dóm tetején, és azt körbe kúsztam ..."

Ekkor már majd megevett a kíváncsiság Rayvel kapcsolatban. Ebben az emberben már szinte semmi sincs a rosszhírű negyed gyermekéből. Nyilvánvalóan úgy ismeri Európát, mint kevesen az amerikaiak közül. A leveleiből áradó lendület és kiapadhatatlan lelkesedés mind jobban felkeltették érdeklődésemet.

A hit távcsövére is szükségünk van, ha nem akarunk földhöz ragadtan élni.