A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-06-01 / 6. szám
258 Az öt éve szünetelő püspökkinevezés következtében az új megbízatásra számba jövő vezetők köre nagyon leszűkült. A hatvan éves Paskai László megbízatása világosan jelzi, hogy a Szentszék a következő másfél évtizedben a magyar egyház szolgálatát „a Lélek erejében” (Paskai érsek jelmondata) szolgáló főpásztor gondjaira bízta. A most kinevezett esztergomi főpásztor a püspöktársak között az újabb papi generációhoz tartozik; az igazán fiatalok számára azonban még a régi gárda tagja. Személyes tapasztalatból alig ismerheti a háború előtti közéleti szerepet is betöltő magyar egyházi életet, sok alkalma volt viszont annak romjait tanulmányozni az egyházmegyei központokban, ahol pappá szentelése óta püspöki szertartóként, szemináriumi spirituálisként vagy tanárként működött. Jelentős plébániai lelkipásztori beosztása nem volt. Eddigi beosztásai jól képesítik őt arra, hogy a magyar egyház sajátos hagyományaira alapozva tegye lépéseit a jövő felé vezető úton. A PÜSPÖKJELÖLTEK KIVÁLASZTÁSA Az új kinevezések előkészítését már a Szentszék új kelet-európai ügyvivője, a Poggi érseket felváltó Colasuonno érsek végezte. A Szentszék információs bázisa azonban az új bíboros személyétől függetlenül is megváltozott. Ismeretes, hogy Lékai bíboros kormányzási ideje alatt a püspökkinevezéseknél arra törekedtek, hogy segítőket adjanak neki, ill. olyan személyeket nevezzenek ki, akiket ő javasolt segítőtársaknak. Ez a szempont a bíboros halálával elesett. Az új püspökjelöltek kiválasztása a Szentszék számára nem könnyű. A mai magyar egyházi élet szűk keretei megnehezítik a kormányzásra alkalmas személyek kinevelődését. A püspöknek nincs meg a lehetősége, hogy belátása szerint válasszon munkatársakat a központi munkákba, ahol a vezetésre alkalmasak beosztottként gyakorlatot szerezhetnek az egyházkormányzatban. A püspökök működési korlátái miatt alkalmas jelöltek utasították vissza a kinevezést, mert úgy vélték, hogy a munkakörben, melybe évek során beledolgozták magukat (teológiai tanárság, paszto- rális munka), többet tudnak tenni, mint igazi feladat nélkül élő püspökként. Megnehezíti a püspöki tisztségre alkalmas személyek kiválasztását az is, hogy a mai magyar püspököktől egyház és állam egyaránt megkívánja, hogy külföldi horizonttal, kapcsolatokkal rendelkezzen. Ennek megszerzésére a fiatal papságnak ugyanakkor nagyon korlátozottak a lehetőségei. A magyar papok egykor külföldön tanulhattak a magyar egyház tulajdonát képező bécsi papnevelő intézetben, a Pázmáneumban, az innsbrucki Canisianumban, a római Germani-
