A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-06-01 / 6. szám
241 Az isteni megváltás titka elsősorban és mindenekelőtt a szeretet titka: Krisztus igazi szeretetének titka a Mennyei Atya iránt, akinek Krisztus szeretettel és engedelmes lélekkel felajánlott keresztáldozata az emberi nem bűneiért végtelen értékű elégtételt nyújtott: „Krisztus szeretettel és engedelmességből viselt szenvedésével többet adott Istennek, mint amit az egész emberi nem bűneinek kiengesztelése megkívánt” (Sz. Tamás: Summ. Th. III, q. 48. a.2.) De a megváltás a fenséges Szentháromság és az isteni Megváltó emberek iránti szeretetének titka is. Az emberek saját bűneik kiengesztelésére soha képesek nem lettek volna. De Krisztus, érdemeinek felbecsülhetetlen gazdagságával, melyeket nekünk szentséges vérének kiontásával szerzett, helyre tudta állítani és tökéletessé tudta tenni azt a baráti szerződést Isten és ember között, melyet először a földi paradicsomban Ádám saját bukásával, azután pedig a választott nép megszámlálhatatlan bűnnel megszegett. Az isteni Megváltó tehát, mint hivatott és tökéletes közvetítőnk, amikor irántunk való lángoló szeretetből az emberi nem feladatát és kötelmeit az Isten jogaival tökéletes összhangba hozta, valóban oka és szerzője volt annak, hogy az isteni igazságosság és irgalom között létrejöjjön az a kiegyezés, amely üdvösségünknek teljesen felfoghatatlan titkát alkotja. Erről az angyali egyháztanító, Szent Tamás, mély bölcsességével így ír: „Azt kell mondanunk, mind az irgalomnak, mind az igazságosságnak megfelelt, hogy az ember Krisztus szenvedése által váltatott meg. Az igazságnak, mert Krisztus, szenvedése által, eleget tett az emberi nem vétkeiért, s így az ember Krisztus igazvolta által szabadult meg; de megfelelt az irgalomnak is, mivel Isten az embernek, aki képtelen volt arra, hogy a maga erejéből eleget tehessen az egész emberi természet bűneiért. Fiát adta kiengesztelőül. S ez Isten irgalmának bőségesebb kiáradása volt, mint ha a bűnöket elégtételadás nélkül engedte volna el. Ezért mondja a Szentírás: ,Az irgalmasságában gazdag Isten azzal mutatta meg szeretetét irántunk, hogy bár bűneink miatt holtak voltunk, Krisztussal életre keltett minket. (Ef 2,4)” (Summ.Th. III, q.46, a. 1 ad 3). Hogy azonban felfogjuk, már amennyire halandó erre képes, ,,az összes szentekkel együtt”, mi a Megtestesült Ige szeretetének ,,szélessége és hosszúsága, magassága és mélysége a Mennyei Atya és a bűnnel szennyezett emberek iránt, észre kell vennünk, hogy szeretete nemcsak lelki volt, ahogy az Istenhez illett, hiszen „lélek az Isten” (Ján 4,24). — Mert lelki volt természetesen az a szeretet, mellyel az Isten az első emberpárt és a zsidó népet szerette. Épp azért azokat a kifejezéseket, melyekkel Isten az emberi nem iránti szeretetét íija le, s melyeket a Zsoltárokban, a próféták irataiban és az Énekek Énekében olvasunk, bármenynyire is emberi módon, családiasán és atyailag hangzanak, igazán és tisztán a lelki szeretet jelének kell tekintenünk. — Míg ellenben az a szeretet, mely az Evangéliumokból, az Apostolok leveleiből és a Jelenések Könyvéből árad felénk, tehát azokból a szent iratokból, melyek Jézus Krisztus Szívének szeretetét mutatják be, nemcsak az isteni szeretetnek, hanem a szeretet emberi érzésének is a jele. S ez teljesen bizonyos mindenki számára, aki katolikusnak vallja magát. (XII. Pius 1956. május 15-én kiadott Haurietis aquas kezdetű körleveléből.)
