A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1987-05-01 / 5. szám

239 tik. Nem csupán önmagukra gondolnak, hanem az egész családra, fő­leg a gyerekekre: nincsenek-e nagyon, és nem lesznek-e egyre inkább elszigetelve hasonló korú más fiataloktól? A két szülő kölcsönösen tudja, hogy végrendelet szerkesztése vagy elnapolása milyen kellemet­len érzéseket, aggodalmakat, szakadékokat nyit a másik félben. A kér­dést tudatlanba venni őrültség lenne, és ezt nem is tették. Legelemibb kötelességük volt, aminek elszánására egymást segítve eljutottak. És jó érzés, hogy túlvannak rajta. Sárika és Jocó vacsora után kicsit síeltek a ház körül, nézték a tévét, néhány telefonhívást is kaptak. Este 10 után, amikor pap bará­tommal elbúcsúzunk, ők már alszanak. Zsófi diákszállásán maradt a városban. A legelső lányuk pedig . . . Igen, Ágnes, a legelső. Most már megnyugodva, sőt szívesen be­szélnek róla; ma este ugyan nem került szóba. Hétéves volt, amikor felfedezték a fehérvérűségét. Hat évig küzdöttek az életéért, illetve azért, hogy minél tovább életben maradjon. Okos, finomlelkű kislány volt. A betegség végzetes elhatalmasodásával arányban nőtt emberi, lelki érettsége. Angol költeményekben is kifejezte belső életének gaz­dagságát. Aztán meghalt. Szüleinek legnagyobb öröme és legfájóbb öröme volt. Egyre világosabban és megnyugtatóbban megmarad szá­mukra Isten talán legnagyobb kegyelmének. A kanadai katolikus püspökök a halál- büntetést hatástalannak és keresztény- telennek jelentették ki. Nyilvánvalóan a jelenlegi kanadai helyzetet tartották szemmel, mikor kijelentésüket tették: a kanadai parlament Ottawában hama­rosan „szabad" választással szavaz ar­ról, hogy visszaállítsák-e a halálbünte­tést. (A „szabad” választás itt azt je­lenti, hogy a különböző pártokhoz tar­tozó képviselőknek nem kell követni pártjuk hivatalos állásfoglalását.) Kana­da 1976-ban 98 órás parlamenti vita után megszüntette a halálbüntetést. Az utolsó akasztás Kanadában 1962-ben történt Torontóban. • A Vatikánban működő restaurátorok komputert hasz­nálnak a Sixtus-kápolna 16. századi freskóinak tisztításánál. Michelangelo napi nyolcórás munkaszakaszokban négy évig festette a világhírű freskókat. Tisztításuk 1984-ben kezdődött és 1988-ban fejeződik be. A munka finan­szírozását egy japán televíziótársaság vállalta azzal a kikötéssel, hogy meg­kapja a megtisztított mű reprodukciói­nak eladási jogát. • Egy évvel Haiti diktátorának távozása után az ország helyzete nem javult, állapította meg Haiti római katolikus püspöki kara. „Baby Doc" Duvalier 1986. február 7-én menekült el az országból, de a gyűlölt rendszer sok embere még min­dig fontos állásban van. A korrupció továbbra is tart, az ország szegényei­nek helyzete gazdaságilag, társadalmi­lag és politikailag csak tovább romlott. • Miss Janet Sommerville-t, egy 48 éves laikus asszonyt hívott meg a kana­dai püspöki kar, hogy legyen tagja an­nak a négytagú bizottságnak, mely a püspököket segíti, hogy előkészüljenek

Next

/
Thumbnails
Contents