A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-05-01 / 5. szám
210 ben a szerzetesektől átvett), a kormányzat kezét megkötő „politikai bumerángnak" bizonyult. A szerzeteseket betiltó törvény megváltoztatására nem volt meg a politikai akarat, de talán a lehetőség sem. Ezért az engedélyezéshez sajátos jogi formát választottak. Az új rend működésének beindítása — a tiltó törvény megváltoztatása helyett — adminisztratív úton kapta a zöld fényt. A kormányzat csupán az Állami Egyházügyi Hivatal működési szabályzatát változtatta meg, kibővítette hatáskörét egy új, „karitatív szerzetesrend engedélyezése" szövegű ponttal. Az engedélyezést, e hatáskörbővítés alapján,az ÁEH adta meg, jelentve a Minisztertanácsnak, hogy az új szerzetesrend az 1950-ben betiltottak egyikével sem azonos (tehát a 34/1950.törvény változatlanul érvényben van). Az engedélyezésnek ez az adminisztratív módja és az 1950-es betiltó törvény érintetlenül hagyása magyarázatul szolgálhat arra is, miért szakította félbe a Püspöki Kar a Paskai László koadjútor érsek által 1983—84-ben folytatott tárgyalásokat a Magyarországon 1948- ban 31 házzal rendelkező és többek között 24 kórházban és 18 szociális intézményben dolgozó, 1470 rendtagot számláló Vincés Irgalmas Nővérek magyarországi újramegtelepítéséről, közvetlenül annak megvalósulása előtt. (Magyar Kurír 1983. dec. 15. és 1984. márc. 16.) A döntő tárgyaláson ugyanis Lékai bíboros váratlanul arra az álláspontra helyezkedett, hogy az új szerzetesrend csak egy, az esztergomi érsek joghatósága alá tartozó, egyházmegyei jogú, teljesen magyar intézmény lehet. Ezután a Magyar Püspöki Kar elnöke már csak ilyen értelemben nyilatkozott a tervről a bécsi Kathpress-nek (1984. ápr.3.), és így tárgyalt róla a nyári püspökkari konferencia is. (Magyar Kurír 1984. jún. 14.). A szerzetesek kiesése 1950-ben a katolikus intézmények megszűnését is magával hozta (1948-ban még 85 kórház és 173 szociális intézmény működött a szerzetesek gondozásában). A protestáns egyházak hasonló jellegű karitatív intézményei a katolikus egyházéval ellentétben — őnáluk nem volt szerzeteskérdés — 1950 után is fennmaradtak,és megőrizték egyházi jellegüket. A katolikus egyház 1950 óta több új szeretetotthont létesített, hogy elhelyezést biztosítson a működési engedélyüktől megfosztott és rendházaikat elhagyni kényszerült, otthontalan szerzeteseknek, egyháziak hozzátartozóinak, egyházi alkalmazottaknak, elaggott papoknak. Az egyháznak évtizedeken keresztül csak ezek a karitatív intézményei voltak. Ezen intézmények felállítását és gondozását az 1950-es megái-
