A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-04-01 / 4. szám
180 Ezt a látszólag hirtelen változást a teológiai gondolkodás évszázadok alatt kialakult különbségei tették lehetővé. A protestáns teológia elsősorban biblikus forrásokra támaszkodik, és a közösség hagyományának nem tulajdonít normatív jelentőséget. Ezért a jelenkori protestáns álláspont a keresztény hagyomány abortuszra vonatkozó gazdag bizonyságtétele helyett a Szentírásban található normatív vákuumot vette kiindulópontul. Ezenfelül a presdestináció doktrínájának hatására idővel kialakult az a meggyőződés, hogy az üdvösség a keresztséget és még a terhességet is megelőző isteni döntés kizárólagos következménye. Következésképpen a keresztség — és még inkább a méhen belüli keresztség — nem játszanak döntő szerepet. A méhen belüli é- let jelentőségének további csökkenését jelentette az a tény is, hogy a puritanizmus képviselői számára az ószövetségi lelkiség hatására elfogadhatóvá vált a rabbinista tanítás, mely szerint Isten az emberi lelket a születéskor teremti meg. A tizenkilencedik századtól kezdve a protestáns teológiai érdeklődés a szociális problémák felé terelődött, és a házasságra vonatkozóan a férj és a feleség egymással szembeni egyenlőségének kérdése kapott egyre nagyobb figyelmet. Ugyanebben az összefüggésben vetődött fel az anya és magzata közötti lehetséges érdekellentét kérdése is, és annak a jogi alapokon történő megoldása. A huszadik században a női egyenjogúság mozgalma forradalmi lendületet kapott, aminek az ereje fokozatosan változtatja nemcsak a társadalmi és gazdasági élet struktúráját, hanem kultúránkat is, és ezen belül az emberről kialakított felfogásunkat is. Ennek a forradalmi átalakulásnak egy másik gyökere abban a tényben rejlik, hogy az iparosodás és a technológiai fejlődés következtében a termékenység családon és társadalmon belüli szerepe gyökeresen megváltozott. A jelenlegi körülmények között a családi és társadalmi jólétet és stabilitást nem a népszaporulat növekedése, hanem annak felelős korlátozása látszik elsősorban biztosítani. Ebből adódik a rohamosan növekvő igény arra, hogy a nők számára a családi élet keretein kívül is méltó szerepet biztosítsunk. Mint minden forradalom, ez a forradalmi átalakulás is megtalálta a maga áldozatait, ez mindenekelőtt abban a tragikus mértéket öltő erőszakban mutatkozik meg, ami a meg nem született élet Kéthónapos magzat