A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-04-01 / 4. szám
174 benneteket, hogy itt a földön küszködve, szenvedve, keresztet hordozva megtisztítsátok telketeket a szennytől, a salaktól, hogy így „kinemesítve" telketeket, be tudjalak fogadni benneteket isteni életembe, hogy egy örökkévalóságon át boldoggá tudjalak tenni benneteket!. .. Tovább folytatom a párbeszédet. Igen, Uram; hiszem és elfogadom. De te tudod azt is, hogy mennyire szerettük őt,és ő minket, és hogy mennyire szeretett volna még köztünk élni, hiszen még nem volt olyan idős; és ha szabad mondanom: még élhetett volna 10—15 évet, és utána is eljuthatott volna Hozzád. . . Uram! Miért teremtetted ilyennek az emberi szívet?, hogy ennyire tudjon szeretni, hogy ennyire a földiekhez tudjon ragaszkodni! A válasz újból rögtön megjön: Én elküldöttem Fiamat hozzátok. Ö vállalta ezt a küldetést irántatok való szerétéiből. Itt hagyva mennyei dicsőséget közétek ment bűnös emberek közé, a „rókák" közé. Közietek élt harminchárom évet, megmutatva és példát adva, hogyan kell Istennek tetsző életet élni, hogy „örök célotokat" elérjétek. . . És ti a végén leköptétek, megostoroztátok és keresztre feszítettétek. Ö vállalta ezt a szörnyű kereszthalált, melyben lelki fájdalma sokkal nagyobb voltfmint a fizikai. Látta azokat is, akikért hiába szenved, akik örökre elvesztek. Igen, Ö mindnyájatokért szenvedett, a kocsisokért ugyanúgy, mint az utcalányokért vagy érted. . . Gondolj csak vissza eddig elmúlt életedre. Te is részt vettél abban az időtlen keresztre feszítésben. Bűneid súlyával te is mértél kalapácsütéseket a szegekre!. . . És most nézzél fel erre a keresztre: te panaszkodó!? Elszégyelltem magam, s lehajtottam a fejem. Sétám közben elérkeztem az erdő széléhez. Beléptem a fák közé, hogy senki ne lásson, és sírtam, mint egy gyermek. Ezek a könnyek már a bűnbánat könnyei voltak. Csend és békesség költözött a szívembe. Most már felszabadultan megkönnyebülten tudtam mondani: Uram, köszönöm Neked. . . Legyen meg a Te akaratod. . . és bocsáss meg nekem, szegény bűnösnek! Február 20-án a pápa és Mehmet Ali Agca édesanyja közt „nagyon megindító” (a Szentatya szavai) találkozás volt. Agca a pápa elleni merénylet (1981) miatt került börtönbe, ahol II. János Pál 1983 decemberében meglátogatta. A mostani találkozás során az édesanya kérte, a pápa bocsásson meg a fiának. „Már megtettem", felelte a pápa.
