A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1987-04-01 / 4. szám

163

András Imre

LÉKAI BÍBOROS - AZ ÁLLAM PARTNERE A MAGYAR EGYHÁZI ÉLET ÚJRAKEZDÉSÉBEN

(Harmadik és befejező rész)

Az utód előtt álló út

A teljesen új egyházkormányzati útra lépni kényszerült Lékai László kevés segítséget kapott, de annál több követelménnyel találta magát szembe: a Szentszék, a magyar állam, a püspökök, a papok és a hívek egyaránt remélték tőle kívánságaik beteljesítését. Utódjának már nem kell mindent elölről kezdenie. A megkezdett fejlődést ott folytathatja, ahol Lékai halálával megszakadt, támaszkodhat elődje tapasztalataira és eredményeire, de levonhatja a következtetéseket annak csalódásaiból, kijózanító tapasztalataiból is. Alapvető kérdésekben saját kezdeményezésre aligha lesz lehetősége: az eddigi döntéseket tisztelnie kell. Az életképes, jövőbe mutató kezdeményezéseket tovább kell fejlesztenie. Ö sem térhet ki az elől, hogy intézkedéseit az állami rendelkezésekkel összhangba hozza. Itt csak két lehetősége van: vagy továbbhalad a Lékai bíboros által kialakított úton, vagy megpróbál a most adott lehetőségek között új utat kidolgozni, hogy terveit megvalósíthassa.

Továbblépésre vár pl. a paphiány megoldásának kérdése. Az u- tóbbi évtizedekben, az előrejelzésnek megfelelően, Magyarországon is elrettentő módon csökkent a lelkipásztorkodó papság száma. A helyükbe készülő világi munkatársak beállítása viszont évek alatt alig jutott tovább az állami engedély elvi aktusánál. Hasonló az eset a szociális és betegápoló munkára engedélyezett új női szerzetesközösség gyakorlati megalakulásánál is.

Az egyházi élet fejlődésének kis lépései és az írásban is lefektetett szabályozások között olykor jelentős az eltérés - néha az Egyház javára, de még inkább annak kárára. Egyházi körökben attól félnek, hogy a jövőben megszorításokkal kell számolni, mivel az eddigi hallgatólagos engedmények csak Lékai bíboros személyének szóltak.

A lelkipásztori kérdések mellett a jelen helyzetben időszerűvé vált a magyar püspökkari szabályzat római jóváhagyásának ügye is. Az 1966-ban Rómába felteijesztett szabályzat ugyanis még nincs jóváhagyva. A fő ok: a magyar hagyományokat követő szabályzat úgy rendelkezik, hogy a mindenkori esztergomi érsek egyúttal a püspöki kar fejének tisztét is betölti. Ez ellentétben áll a zsinaton hozott i- rányelvekkel. Ha Róma kívánságára a magyar püspöki karnak is át kellene térnie a választott elnök intézményére, ez mindenképpen mó-