A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-04-01 / 4. szám
145 Jámbor lélek éneke, aki Mária Magdolna képében sóhajtozik Krisztus után Szent Magdolna elmene ama reggel sírva, s az Úr Jézust nem leié a kinyílott sírban. Erre-arra sírva jár, nincsen nyugovása: elvesztette Jézusát, nincs vigasztalása. ,,Én szerelmem Jézusom hol lelem fel immár? Mondd, ne tagadd, ha tudod, nincsen bennem bűn már! Erdőkön és hegyeken Jézus! ezt kiáltom. Virágillat, merre vagy? Szívemet ajánlom. (. . .) Merre láttad Őt, felelj, fényes nap az égen? Te tudod tán, merre jár az én fényességem. Három király csillaga, mutass nekem útat, mert amíg föl nem lelem, szívem meg nem nyughat. Tán a kertben találom, közietek, virágok: annyi szenvedés után enyhülést talál ott. Már a Golgota sivár csúcsára is mennék, de láttam, hogy elvitték az én Uram innét. (. . .) Levették a keresztről, eltemették sírba, ah, de üres már a sír, s elgördült a szikla. Még ott sem találhatom, újul ott a kínom: Feltámadott! hirdeti az angyal a síron. Mégis újra visszahív sírjához a lélek, hátha mégis visszajő, oda visszatérek. S míg a kertészt keresem, s ,,Uram hol van?” kérdem: ő megszólít:,,Mária!” s megroskad a térdem. Ő háromszor boldog én! Uram megismertem. Mennyei szent szeretet elárasztja lelkem. Jézust hogyha láthatom, semmi sincs oly édes, nincs boldogság fogható lelkem öröméhez. Semmi a föld gyönyöre (nagyon ismerem már!), testnek édességei (vissza-megvetem már): Hogyha Jézus az enyém, enyém akkor minden: csak hozzá ragaszkodom, egyéb vágyam nincsen. Minden édest, kedveset odahagyok érted, Jézus nélkül énnekem még a méz is méreg. Sírás lesz az örömöm, bánat és alázat, és a halál — egyebet ne tudjak, ne lássak! Végy el rólam, Jézusom, mindent, ami vétek! Holtom után odafönn egyesüljek Véled!” (Ennek a himnusznak latin eredetije magyar földön íródott. A latin szöveg a címmel együtt Náray György 1695-ös énekkönyvében jelent meg. „A költemény menetén valami baUadás lüktetés ereje érzik” — jegyzi meg Sík Sándor, a fordító.)
