A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1987-03-01 / 3. szám

144

Válaszok a 118. oldal kérdéseire:

1. A nicaeai zsinat (325) ötödik kánonja ír először a húsvét előtti negyvennapos előkészületi időről, ami a III. század második felében alakulhatott ki. Korábban egynapos, kétnapos, negyvenórás böjt volt elterjedve húsvét előtt. A IV. század végére a negyvennapos böjti idő általános lett mind a keleti, mind a nyugati Egyházban. Az igazi hangsúly nem a böjtön volt, hanem a húsvéthoz méltó, megújult lelkületen. Az V. századtól aztán egyre szigorúbban vették a böjt megtartását.

2. Pl. az ünnepélyes esküvők és „világias’’, zajos mulatságok tilalma nagyböjt alatt; népmissziók és tömeges lelkigyakorlatok tartása, triduumok; naponta csak egy étkezés estefelé, hús és hal, sok helyen tojás és a tejtermékek szigorú tilalma (főleg az első évezredben) ...

3. Az Üdvözítő negyvenórás sírban nyugovásának emlékére szentelt ájta- tosság, mellyel 1534-ben Milánóban találkozunk először. VIII. Kelemen pápa búcsúban részesítette azokat, akik az - általában valamilyen nagy veszély vagy baj idején megtartott - ilyen imádságon legalább egy óráig részt vettek. Rendszerint kitett Oltáriszentség előtt végezték. A szerzetesrendek buzgólkodása folytán nagyon népszerű lett az egész világon. XIV. Benedek enyhítő rendelete (1724) után éjszakánként kezdték megszakítani, így gyakorlatilag három egynapos szentségimádás lett belőle. Néri Szent Fülöp és a jezsuiták főleg a farsang három utolsó napján hozták szokásba, hogy a híveket a farsang túlzásaitól némileg elvonják.

4. Bíró Ferenc jezsuita atya 1921-ben.

5. A lelkipásztorkodásnak igen hatásos eszközei. 8-10 vagy még több napon át logikus sorrendben következő szentbeszédek tartása és egyéb áhítatgyakorlatok által a hívek hitéletének módszeres felfrissítését célozta. A naponkint rendszerint többször tartott prédikációk többnyire Szent Ignác lelkigyakorlatainak első heti témáit tárgyalták népszerű és gyakorlati formában. Ezekhez járultak a különböző állapotoknak adott oktatások: szülőknek, férfiaknak, nőknek, fiataloknak, gyerekeknek. Általában emlékkereszt (missziós kereszt) felállításával és pápai áldással zárult. Többnyire igen mély hatással volt, s egész községek valláserkölcsi megújulását eredményezte. 2-3 évvel később rövidebb alakban megújították, hogy a hatást tovább mélyítsék (renováció). - A népmissziós tevékenység az Egyház életében többször újraéledt. Pl. a XVIII. század végén s a XIX. század elején a kedvezőtlen politikai és egyházi viszonyok miatt csaknem egészen szünetelt, de aztán újra fellendült, hogy begyógyítsa a forradalmak, a jozefinizmus . . . által ütött lelki sebeket. Magyarországon a XIX. század végétől kezdve tett nagy szolgálatot, amíg tehetett az 1940-es évek végéig. Pl. 1930-ban Budapest valamennyi katolikus templomában egyszerre tartottak nagyhatású népmissziót. Az előző Egyházi Törvénykönyv elrendelte, hogy minden plébánián legalább tízévenként kell tartani népmissziót. Az új törvénykönyv nem követeli meg az igehirdetés ilyen formáját s a pontos időközt:

770. kán. - A plébánosok bizonyos időközönként a megyéspüspök előírásai szerint rendezzenek úgynevezett lelkigyakorlatos vagy népmissziós prédikációkat, vagy más, a szükségleteknek megfelelő formájú beszédeket.