A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1987-03-01 / 3. szám

137

Vatikáni Rádió

DIKTATÚRÁK JÖNNEK-MENNEK

Nicaragua jelenlegi helyzetéről nyilatkozik a La Prensa nemrégen betiltott újság társszerkesztője, Pablo Huabra költő, akivel a L Awenire c. olasz katolikus napilap készített inteijút. Huabra augusztus végén Olaszországban járt és részt vett a Riminiben tartott találkozón, ahol újságírói díjjal tüntették ki. (Szószerinti fordítás.)

— A La Prensa újságot betiltották, püspököket és papokat űznek ki az országból. E tények a szandinista rendszer önkényuralom felé fordulását jelzik. Véleménye szerint mi okozta ezt a fordulatot?

— Az események alakulását egy fajta áruláshoz lehetne hasonlítani. A Somoza-ellenes csoportokat egy közös cél fogta egységbe, mégpedig a demokratikus forradalom eszménye, az igazságosság megteremtése, olyan forradalmi vívmányok tiszteletben tartása mellett, mint a szabadság és az emberi jogok. A közös front lassan megtört. Kis marxista csoport — lassan kezébe kaparintva a fegyveres erőket — saját pártja diktatúráját kényszerítette rá az országra, kizárva a forradalomban döntő szerepet játszó demokratikus erőket. Példa erre, hogy a Pedro Joachim Chamorro meggyilkolását követő fölkelés húszezer halottjából csak kétezer volt a marxista csoportok tagja. A marxisták tehát, amikor magukhoz ragadták a fegyveres erők fölötti hatalmat, nem valami űrt töltöttek be, mint például Kubában, hanem elárulták az országban jelenlévő és szétágazó demokratikus erőket.

— Hogyan éli meg a népesség ezt a szandinista fordulatot?

— Ügy, mintha elárulták volna. Egy kisebbségi csoport kisajátította magának a hatalmat, meghiúsítva a szabadság és a demokrácia reményét, Nicaragua gazdasági fejlődését. A nicaraguai nép tehát most nemcsak azért szenved, mert eszményeit elárulták, hanem gazdasági okok miatt is, amennyiben hiányoznak a létfenntartásához szükséges anyagiak.

— Milyen szerepet töltött be ebben a népi katolicizmus, amely rokonszenvvel közeledett a marxista csoportok és mozgalmak felé?

— Meg kell különböztetni a marxizmust megelőző felszabadí- tási teológiát a marxizmuson belüli felszabadítási teológiától. A mai szandinisták számára Krisztus Marx előtt csupán egy Keresztelő János, míg a forradalom előtti marxisták párbeszédet folytattak, beszélgettek. Azt állították, hogy Krisztus fontos számukra, eszményük középpontja. A marxizmus — mondották — csupán eszköz a társada