A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1987-03-01 / 3. szám

110

engedi. Egyetlen mondatot nem kellene kiejtenie a főtanács előtt, hogy a legrosszabbat talán kikerülje - nem kellene megvallania, hogy ő a Messiás, az élő Isten Fia —; ő azonban kiejti. Előre tudja, mivel jár az, hogy ,,az Emberfiát kiszolgáltatják bűnösök kezébe”; elhatározza, hogy vállalnia kell. Jézus az isteni Szó tudatos megvalósítója.

Gyalázkodások és kínzások. A leghivatalosabb és legünnepélyesebb bíróság, a főpap és a főtanács színe előtt pofozzák, leköpködik. A római birodalmi helytartó katonái ugyanezt teszik. Mind a két esetben lehetetlen jogalapot találni. A megostorozás, a tövissel koronázás, a keresztre szegzés — hagyjuk egy kissé, hogy e szavak értelme ránk nehezedjen. Míg Jézus a kereszten függ, annyiféle és olyan otromba gúnyolódásban van része. A bíróságok és az ítéletvégrehajtók szempontjából csupán arról van szó, hogy eltegyék láb alól; miért kell ezt a munkát annyi közönséges kegyetlenkedéssel még megtoldani? És amikor minden beteljesedett, miért kell őröket állítani egy halott mellé?

A bizalmatlanságnak, a bosz- szúálló kegyetlenségnek, a vicsorgó dühnek ez a tobzódása mivel magyarázható? Ez az ember ösztönös alapállása az isteni Szóval, a Szó tántoríthatatlan Szolgájával szemben.

Kozmikus arányok. Szent Máténál különösen is kidomborodnak : sötétség borul az egész vidékre, a templom függönye kettészakad, a sírok megnyílnak, a halottak feltámadnak. Jézus megmondta, amikor bevonult Jeruzsálembe, és a főemberek vele akarták elhallgattatni az ujjongó tömeget: „Ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani ” (Lk 19,40).

Amikor Jézus meghal, hatalmas földrengés támad, és rémületbe ejti a bámészkodókat. És akkor egy római (tehát idegen) századosból a kivégzés barbársága, Jézus méltóságteljes magatartása, a világ