A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1986-11-01 / 11. szám
519 Persze a bűn árnyéka szorosan a családi élet nyomába szegődött, hogy megzavarja Isten csodálatos tervét. Látszik ez már az ősszülők esetében is (Tér 3). A bűnbeesés előtt Ádám és Éva bensőséges kapcsolatban voltak az Istennel, „együtt jártak és társalogtak” vele. A bűn után „elbújtak és féltek” az Istentől. Kettőjük kapcsolatát is a bűn, a „kígyó” zavarta meg. Előzőleg a szeretet kapcsolta őket össze. Közelebb álltak egymáshoz, mint bármi más evilági. De a bűnnel a vádaskodás szakadéka nyílt meg közöttük: irAz asszony adott a fáról, akit mellém rendeltél!” (Tér 3,12). Ez a „kígyó” azóta is befurakszik hideg testével a családokba, s nézeteltérést, széthúzást, hűtlenséget. . . egyszóval bűnt visz a családba. A bűn árnyékaként megjelennek a társadalmi felfogásra épülő igazságtalan előjogok. így pl. a házasságtörésen ért férfit éppen úgy sújtja a halálbüntetés, mint a nőt (MTörv 22,22), de a gyakorlatban a nőt büntetik (Jn 8,3). Válójoga lesz a férjnek MTörv 24,1), pedig az Isten terve a felbonthatatlan életszövetség (Mt 19,1-9). Napjainkban is hányszor történik meg hasonló, valamilyen beteges ,,társadalmi magátólértetődőség” miatt. Olyan természetesnek vesszük, hogy a férj megveri feleségét, a férfiak szexuális kilengései fölött is könnyen napirendre térünk stb. A „kígyó” jelen van, és visszaélésre serkent a nemiségünkkel. A pátriárkákra és Izrael hőseire is átragadt a korszellem és többnejüségbe kezdtek (IKrón 7,4). Még a jó öreg Európában sem ritka jelenség ez, habár a törvények elfogadták a keresztény egynejűség elvét. Milyen szomorú Dávid esete, aki beleszeret egyik katonája, Óriás feleségébe. Az első csatasorba állíttatja a férjet, csakhogy megszerezhesse feleségét (2Sám 11,2-27). Napjainkban sem ritka eset, pedig a polgári válás lehetővé teszi, hogy újabb szerelmi kapcsolatot létesítsen az egyén. Nemegyszer mégis fondorlattal és gyilkosság árán próbálnak egyesek megszabadulni hitvesüktől. Isten törvénye (Kiv 20,14) és a jóérzés is tiltja a házasságtörést. De hányán dicsekszenek szerelmi kalandjaikkal, mint valami hőstetttel. Hivatalos tárgyaláson voltam. Bejön egy ismeretlen férfi, és odafordul a tárgyaló felemhez: „Délután nem jössz vadászni?” „Tudod, hogy nem szeretem a vadászatot” - hangzott a válasz. ,JVem arra gondolok; nem jössz velem nőkre vadászni?” - egészíti ki a mondanivalóját az illető. - Elgondolkodtató? Egy 40-45 éves családos ember, vezető állásban! Helyénvaló és nagyon is szükségszerű Jézus tanítása: „Mindaz, aki bűnös kívánsággal asszonyra néz, szivében már paráználkodott vele” (Mt 5,28). Sajnos, a „korintusi betegség” (Róm 1,27) is erősen terjed napjainkban. Nemcsak Los Angelesben tüntetnek jogaikért a homoszexuális személyek éskö-