A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1986-10-01 / 10. szám
480 néha benézett hozzám, hogy segíthetne-é valamiben. Mindig akadt valami segítenivaló. Ilyenkor megkínáltam valamivel. Mindig vót bor is a háznál. De én nem ittam, nem nagyon szerettem. Hiába kínált a sógor öcsém: Koccints velem, Julis! Mikor oszt elmondtam nékie bánatomat, aszongya: — No, Julis, én ha neked lennék, úgy tennék, mint idesanyám, mikor a mi apánk elhótt. — Hát oszt anyád hogy tett? - kérdi Kanyoné érdeklődve. — Hát úgy, Julis, hogy minden este felforralt egy köcsög jó bort, jól megfűszerezte, oszt utána az apánktul örökölt kalapot láb- felől a dunyhára tette, oszt befeküdt az ágyba, oszt addig itta a jó meleg forralt bort, míg a kalapot a dunyha végin kettőnek nem látta. Utána befordult a fal felé, s aludt, mint a bunda. Oszt reggel, mikor felébredt, elmúlt minden bánata. Rá se gondolt az apámra. — Nohát, Főúr, én követtem a sógor öcsém tanácsát. Nekem is segített, ahogy mondta. De mióta ezt a kúrát csinálom, egy kicsit megváltoztam. Annyira rákaptam a borra, hogy azóta „részeg Julinak” kereszteltek a népek. Pedig, Isten láttya a lelkem, hogy nem vagyok részeges, de valahogy olyan állapotba hoz ez a kúra, hogy azt hiszik, részeges vagyok. Pedig csak a bánatom ölöm bele, mert másként nem bírnám ki ezt a keserves életet! * * * A lőcsfalvi pap türelmesen végighallgatta Kanyoné beszámolóját a borral. Utána azonban azt tanácsolta neki, hogy hagyja abba a borforralást. Most már lassan három éve, hogy Kanyó gazda elment. Gondja sincsen, így hát van ideje, hogy bedolgozzon az egyházközség életébe. Mindig akad ott tennivaló, mint beteglátogatás, egyesületi munka, ünnepségek rendezése, sütés-főzés és így tovább, s talán el- holt ura sem fogja többet háborgatni a lelkinyugalmát. Özvegy Kanyoné meg is fogadta papja jó tanácsát. Azóta is áldja a faluban a pap nevét, hogy tanácsával így kigyógyította bánatából. Sokszor el is tréfálkoztak az egyleti konyhában, ahol Kanyoné ott sürgött-forgott a többi asszonnyal: — Nos, Julis asszony, hát nem koccintunk egyet?! — Kell a nehéz nyavalyának, kedves Főúr. De áldja meg a jó Isten minden lépésit, hogy így kigyógyított engem!
