A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)

1986-10-01 / 10. szám

459

A SZENTATYA IMÁJA A HIVATÁSOKÉRT

Szeplőtelen Szűz,

Szentséges Istenanya,

Egyházunknak is Anyja,

Nézd, mily nagy a te aratásod;

Járj közben a mi Urunknál, Jézus Krisztusnál,

Hogy Isten egész népe Szentségre törekedjék.

Adj nekünk bőségesen hitükben erős

papi és szerzetesi hivatásokat, hogy szorgosan szolgálják Isten szent titkait.

Ébressz a fiatal nemzedékben

készséget Isten nagyszerű szolgálatára. Amen.

Roger Schutz

A KÉTKEDÉSRŐL

A kételkedés kísértése próbára teszi az Istenbe vetett bizalmat. Megtisztíthat, mint ahogy az aranyat is tűzben próbálják. Ám el is süllyedhetünk benne, akár valamiféle mély kútban. Mégis mindig marad egy fölülről jövő fénysugár. Az éjszaka sohasem teljesen sötét. Sohasem nyeli el az embert egészen. Mert még a sötétségben is jelen van az Isten.

Még akkor is, ha bensőnket összeszabdalta a kétely, ha az evangélium szerint akarunk élni, hagynunk kell, hogy nap mint nap újjászüljön az Istenből áradó bizalom. Ebben nyer új értelmet életünk.

Az élet értelme nem a fellegekből pottyan, nem is különféle nézetekből kristályosodik ki, hanem a bizalomból táplálkozik. Mint a Lélek minden emberre kiáradó leheletét, úgy adja Isten nekünk bizalmát is.

Az evangélium egyik félreérthetetlen ismertetőjele az a meghívás, amelyet elfogadva bizalommal válaszol az ember a sírból fetámadtélő Krisztus bizalmára. A hit nem vélemény, hanem egyfajta életvitel: a hívő a feltámadt Krisztust ölti magára, hogy önmaga is élő, ne pedig félholt legyen. Már az egyháztörténelem kezdetén ezt írta a lyoni Iréneusz, a Krisztus utáni harmadik nemzedék egyik tagja (ő még ismerte Polikárpot, aki János evangélista tanítványa volt): „Isten dicsősége az élő ember, az ember élete pedig Isten színelátása."

) Mindenkit, aki Krisztusban keresi önmegvalósítását, kellemetlenül érint a hit jelenlegi helyzete. Keleten és nyugaton egyaránt megesik, hogy a kétkedés ravasz és láthatatlan üldözőként támad a hívőre, és belehajszolja abba az egyéni feltételezésbe, hogy Isten és Krisztus elhagyta őt.

(A keresztút c. füzetből; OMC, Bécs, 1986.)