A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)

1986-10-01 / 10. szám

433

N. F.

..A MEGNYESETT FA KIZÖLDÜI___”

Jó félév leforgása alatt a magyar püspöki kar négy tagját veszítette el; egy ötödik tagja is súlyosan beteg; többen a kötelező' lemondás korhatárán járnak. A püspöki kar tehát rövid idó'n belül jelentős átalakuláson fog átmenni (vagy legalábbis ez az, aminek történnie kellene).

Klempa Sándor, a legidősebb püspök nyitotta meg az elhalálozások sorát. Élete javát gimnáziumi tanárként élte le (e sorok írójának is tanára és cserkészparancsnoka volt); nagy műveltséggel rendelkezett, igen sokoldalú tevékenységet fejtett ki. A legnehezebb és legkevésbé dicsőséges éveket a veszprémi egyházmegye kormányzásában töltötte; címzetes püspökké már csak akkor szentelték fel, amikor semmi különleges feladat nem hárult rá. — Bagi Istvánban a püspöki kar egyik legfiatalabb tagját vesztette el. Papi tanulmányainkat együtt kezdtük; jóval később Rómában megint találkoztunk. Egyik kápláni beosztása, műit emlegetni szokta, régen a királyné gyóntatója tisztségével járt volna együtt. Volt teológiatanár, életének utolsó tizenhárom évében pedig szemináriumi rektor, először Rómában, majd Budapesten. A magyar fővárosban töltött évei (hiszen rektor, a nagyváros rezidens püspöke, épitési és egyéb ügyek felelőse volt egy személyben), bizonyára sok izgalommal, feszültséggel jártak, és súlyosbították cukorbaját. — Fábián Árpád szintén premontrei volt, műit Klempa Sándor. A váci püspöki aulában működött, mielőtt a római egyházi magyar intézet rektora lett volna. A szombathelyi egyházmegye élén eltöltött évei kedvezőek voltak ahhoz, hogy a templomok állagán sokat javítson. Másrészt betegsége, annak kritikus időszakai rányomták bélyegüket működésére.

Nemcsak hivatalánál és feladatánál, hanem egyéniségénél és teljesítményénél fogva is az utolsónak elhunyt Lékai László bíboros volt a legjelentősebb. Sem ismertetést, sem méltatást nem szándékozunk írni róla. — Talán még nem vetették papírra, hogy amikor a második 1978-as konklávéból Krakkó érseke került ki pápaként, Lékai bíboros szülte menekült Rómából; nyilván egyházpolitikai felfogásának, a kis lépések politikájának a végét féltette. Amikor visszatért az örök városba, Péter utóda a sajátos péteri hivatás szellemében viszonyult hozzá: megerősíteni akarta nehéz helyzetben levő testvérét. Több alkalmat megragadott, hogy a magyarsághoz intézett ünnepélyes iratban mondja el a magyar egyház mai feladatait, a nehezeket, az alig megvalósíthatókat is, amelyek azonban életbevágóak az egyházi élet szempontjából (műit pl. a hitoktatás, a szerzetesek működési lehetősége). A pápa még azt is megkockáztatta, hogy egyik levelét magyarul adta ki, amely nyelven ő maga nem tud; a kevesek által ismert, meglehetősen zavaros utólagos fejlemények a pápát meglepően igazolták. Mindez apróság; jól szimbolizálja Lékai bíboros otthoni nehéz helyzetét és az egyetemes egyház ölén, a pápa szívében, a magyarok szívében elfoglalt helyét. Tervei, kis lépései megvalósításához megértésre és segítségre talált sokfelé a világban. Amikor a leányfalui lelkigyakorlatos ház költségeihez lapunk is gyűjtött, néhány olvasónk nagy felháborodással lemondta a lapot, mondván, hogy „az ördög cinko