A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)

1986-09-01 / 9. szám

387

nem irtották ki; az őslakosság megmaradt, és Latin-Amerika népeinek óriási százaléka ma is indián eredetű. Ezzel szemben az örökké dicsért és magasztalt, de bűnei oldaláról ritkábban méltatott angolszász politikának az lett az eredménye Észak-Amerikában, hogy manapság rezervátumokban mutogatják a megmaradt indián és eszkimó töredéket. A holland és az angol következetesebben gyarmatosított: irtotta az őslakosságot; nem úgy, hogy sajátkezűleg irtotta volna ki mindet, hanem az indián törzsek kezébe adta a fegyvert az egymással való hadakozáshoz; a százados törzsi ellentétek szítása megtette a hatását. Ahol a fehér ember telepítése a legsikeresebb volt, Tasmániában és Ausztráliában, ott tényleg alig maradt hírmondó a bennszülött lakosságból, olyan sikeresen kiirtották a hódítók. Ausztráliában maradt ugyan valamennyi, de az már olyan elenyésző kisebbség, hogy alig van vele gond. Erről ritkán szoktak beszélni; csak Cortést és Pizarrót

emlegetik; elfelejtették, hogy valamikor New Hampshire piacán, Albany- ban, egy dollárt adtak egy ind ián fej ért, azaz fejbőrért; azt is elfelejtették, hogy a békés hajlandóságú, a földművesmunkára hajló húron indián törzset hogyan irtották ki a fegyveres irokézek. A fegyvert mindig az európai ember adta a kezükbe; ők akkor legfeljebb nyilat és harci bárdot (toma- hawkot) tudtak készíteni.

Latin-Amerika problémája égető. A Szentatya ismételten járt már ott, és még fog is. A püspöki kar pedig Cortés egy alapítása (Mexico, 1524) egy kilenc évre szóló novénát, nagy kilencedet akar tartani Latin-Amerika hívő népeivel. Latin-Amerika ne csak lélekszámban növekedjék, ne csak a gerilla harcokról, robbantásokról és erőszakos hatalomátvételről halljunk, hanem arról is, hogyan terem lassanként maradandó gyümölcsöt az egész közösség és az egész világrész javára az evangéliumi magvetés. Miben áll egyik fontos teendő? Tudatosítani kell a történelmi múltat: mit tett ezért a népért, ezért a kontinensért az Egyház, milyen sikeresen? A világtörténelemnek mindig ragyogó lapjai lesznek azok, amit a maradványoknak a területi redukciókban az indiánok javára tettek a hithirdetők. Egy néphez úgy nyúlni hozzá, hogy megmarad eredeti valóságában, kulturális örökségének birtokában, és mégis halad, erősödik és van jövője. Toynbee, a nagy modern történetíró is beismerte, hogy a fehér ember a nagy keleti népekhez is csak a kínai és indiai missziósokon keresztül