A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1986-09-01 / 9. szám
385 HIMNUSZ Ó fény visszfénye, az Atya dicsőségének sugara fényforrás: fényből fénysugár, napfényt derítő napvilág! Igaz Nap, örök fényedet ragyogtasd tündökölve ránk, derítsd érzékeink fölé a Lélek tiszta sugarát. Most esdve kérjük jó Atyánk, az örök dicsőség Urát, kegyelmek és erő Urát, tisztítsa szennyes bűneink. Öntsön szívünkbe tetterőt, „a Gonosz fogát verje ki!” Emeljen föl, ha elbukunk, legyen kegyelme támaszunk. Vezesse elménk, tiszta test vezére, őre Ö legyen. A hit lobogjon mint a láng, ne mérgezhesse csalfaság. A Krisztus legyen ételünk és italunk a hit legyen; igyuk magunkba boldogan a Lélek józan mámorát. Örömben teljék így a nap: szemérmünk, mint a pirkadat, a hit, mint déli napsugár, — s ne érje lelkünk éjhomály! Már száll a hajnal sebesen. Már teljességgel megjelen: Atyában teljes egy Fia, Igében Atyja teljesen. Ámen. Szent Ambrus műve. Az első két versszak az Atya és Fiú viszonyát szemlélteti a fény szimbolizmusával. Ez a téma a doxológiában ismét megjelenik a „hajnal szekerének” mitologikus képével összefonódva. A negyedik versszak második sora zsoltáridézet, Zs 3,8. Jellegzetesen ambrusi téma - talán az ő költői egyéniségének, vallásos ars poeticájának foglalata - a „józan mámor” kifejezés, ami a Szentiélektől ihletett költőiségnek és a nagy milánói püspök sztoikus veretű, higgadt erkölcsi tanításának érdekes ötvözetét szemlélteti.
