A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)

1986-08-01 / 8. szám

373

tás kegyelme sokkal erősebb, mint a teremtés ajándéka. Nem úgy áll tehát a dolog, hogy a bűnbocsánat után mindent elölről kell kezdenem.

Még csak nem is úgy van, hogy ott kell kezdenem, ahol abbahagytam, mielőtt vétkeztem. Az Isten irgalma oly végtelen nagy és túláradó, hogy a bűnbeesés és megtérés után, miután újból kifejeztem Isten iránti szeretetemet, magasabbra emel engem az Úr, mint voltam. Ezt megérteni nem lehet, ezt csak szent titokként lehet hittel elfogadnunk.

A jövővel kapcsolatban is tartalmaz valamit a bűnbánati aktus, mégpedig azt, hogy el kell fogadnom bűnös voltomat a jövőre nézve, vagyis annak a lehetőségét, hogy ismét fogok bűnt elkövetni. A pasztorális gyakorlatból tudjuk, hogy különösen a fiataloknál jelent ez problémát, mert nem akarnak képmutatók lenni, s mivel nem tudják föltétlenül megígérni, hogy nem fognak többé vétkezni, inkább nem járulnak a szentséghez. Tudjuk azonban, hogy az Egyház sohasem várta el azt, hogy valaki a gyóntatószékből egyenesen az oltárra lépjen és szentté avassák, mert tulajdonképpen erről volna szó, ha elváljuk, hogy gyónás után az illető soha többé nem követ el bűnt. Az Egyház csupán azt kívánja meg, hogy abban a pillanatban, amikor Isten iránti szeretetünket a bűnbánattal kifejezzük, ne azt mondjuk: „szeretlek ugyan, de majd megint félre fogok lépni és meg foglak bántani”. Az ilyen szeretet nem lehet igazi bánat. De az igazi bűnbánat nem zárja ki azt a tapasztalatból nyert meglátást, hogy valószínűleg megint hibázni fogok, bármennyire szeretném is elkerülni, mert hiszen a szentek is napjában többször hibáznak. Jól tudjuk saját tapasztalatunkból, hogy mi bizony bűnös, bukdácsoló emberek vagyunk az élet zarándokútján. Éppen ezért a bűnbánat aktusában benne kell hogy legyen annak az elfogadása, hogy a jövőben is vétkezhetem, de ha ez megtörténik, akkor rögtön tudom, mit kell tennem: fölkelni, és az irgalmas, keresztre feszített Jézushoz sietni, hogy bocsásson meg nekem, és öleljen ismét magához. Nem az a legnagyobb tragédia, ha elbukunk, hanem ha a földön maradunk!

2. A bűnbocsánat folyamatának második állandó eleme a gyónás, amelynek egyik célja, hogy megtérésünknek komolyságát kinyilvánítsa. Bűneink megvallása kifejezi komoly gyógyulási szándékunkat. Nem elég tehát általánosságban beszélni, hanem konkrét módon rá kell mutatnunk arra, mi fáj, hol fáj, hol kaptam sebeket. Hiába megyünk az orvoshoz, ha csak úgy általánosságban mondjuk neki,