A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1986-08-01 / 8. szám
361 alázattal Isten irgalmas szeretetének. „Ha Isten velünk, ki ellenünk? Ö tulajdon Fiát sem kímélte, hanem odaadta mindnyájunkért: Hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent.” „Mindenen diadalmaskodunk ő általa, aki szeret minket.” „Semmi sem szakíthat el minket Isten szeretetétől, mely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van” (Róm 8,32.37-39). Salgó János BOSCO SZENT JÁNOS, A FIÚK APOSTOLA (1815-1888) Daganatokkal és kék foltokkal jön haza egyik nap az ötéves Jancsi.- Már megint hogy nézel ki! Miért mégy ilyen gyerekek közé? - kérdi szemrehányóan anyja.- Mert ha velük vagyok, mégis jobbak! - védekezik. Még nem jól csinálja, de már felelősséget érez pajtásaiért a kis Bosco Jancsi. A KÖTÉLTÁNCOS A tízéves János egy falusi búcsú alkalmával jól megfigyelte a mutatványosokat. Otthon aztán addig gyakorolta a látottakat, amíg ő is tudott kötélen járni, „hasbeszélnC, bűvészkedni. Vasárnaponként falujuk rétjén két fa közé kötelet feszített, aztán torka szakadtából kiáltozott és tapsolt, mint a vásári kikiáltók. A nép kíváncsian gyülekezett köréje. Néha száznál is többen voltak, mert ebben a kis faluban ritkán akad látványosság.- Előbb imádkozzunk el egy ,,olvasót’’ - mondta mutatványai előtt. Egyesek elfintorították az orrukat, de ellenkezni nem mertek, mert Jánoska ilyenkor ezt szokta mondani:- Akkor nincs előadás. Imádság nélkül biztosan kitörném a nyakamat. A rózsafüzér után Mária-ének következett, majd fölállt egy székre, és elmondta az aznapi prédikációt. Ö ugyanis, bár a templom messze volt, délelőtt misét hallgatott. Jó memóriája volt, el tudta mondani az egész beszédet. Aztán bemutatta mindazt, amit tudott: mókáit, bűvészkedéseit, a kötéltáncot. Befejezésül egy rövid ima volt a fizetség. DON BOSCO ÉS BERCI Szentünk már „dón”. Ez Itáliában annyi, mint nálunk a „tisztelendő”. Don Boscót (boszko) fél éve szentelték pappá.
