A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)

1986-07-01 / 7. szám

301

a közösség akkori felépítése volt a végső, befejezett Isten országa. Szent Lukács a két véglet között „türelmes, várakozó éberségre” intette hallgatóit. „Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja országát”; de amíg ez beteljesedik, készüljetek annak befogadására. Ez idő alatt ne aggódjatok túlságosan. Gondoljatok arra, mint a második olvasmány mondja, hogy Isten mindig hűséges. Több jelét adta hűségének olyan esetekben, amikor az emberi számítás szerint nem volt semmi remény. így a nekünk adott ígéretet is be fogja váltani, befogad országába.

Vándorúton vagyunk, és ez nem a legkellemesebb; úgyanakkor a félelem ne töltse el szívünket. Ne adjuk föl a reményt, mondván, hogy soha nem érkezünk meg, és ne telepedjünk le a pihenőhelyen, föladva az örök haza reményét.

Szükségünk van élelemre, biztonságra, tervekre a jövőt illetően. Amennyire lehet, gondoskodjunk magunkról és szeretteinkről. De ez a gondoskodás és aggódás csak a pihenőhelynek megfelelő aggódás legyen, és soha ne tévesszük össze a pihenőhelyet az örök hazával.

Augusztus 17 - ÉVKÖZI 20. VASÁRNAP LELKIISMERETVIZSGÁLAT AZ EVANGÉLIUM FÉNYÉBEN

A szentmise olvasmányai:

Jer 38,4-6.8-10; Zsid 12,1 -4; Lk 12,49-53.

A vidéket járva pár hete mi is láthattuk az evangéliumban elénk tárt képet, amint régen a palesztinai és napjainkban a mai földműves felégeti a tarlót, hogy újra bevesse a területet, és biztosítsa a következő termést. Jézus magára alkalmazza ezt a hasonlatot: szenvednie kell azért, hogy az új világot, az Isten országát megalapítsa. Szembe kellett néznie, mint Jeremiásnak, a korabeli vallási vezetőkkel, akik a „békesség vagy (mondhatnánk) saját kényelmük és földi előnyeik kedvéért” a közhangulatot, és nem az Isten törvényét és akaratát követték.

Jézus követőinek is szembe kell nézni nemcsak a korabeliek, hanem saját családjuk és rokonaik nézeteivel, sőt ellenkezésével, ha komolyan veszik Krisztus követését. Mindannyian föl tudunk idézni olyan eseteket, amikor fanatikusnak nevezték azt, aki minden vasárnap szentmisét hallgatott; skrupulistának vagy gyávának azt, aki nem volt hajlandó, mint a többiek, apróbb-nagyobb dolgokat elsajátítani; vagy felelőtlennek azt a fiatalt, aki arra gondolt, hogy papként vagy a szegény Krisztust követve szerzetesként szolgálja Isten népét.