A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1986-07-01 / 7. szám
291 az egész országot az akkori „cuius regio, eius religio”, „akié a hatalom, azé a vallás” elve alapján. így aztán hivatalosan, papír szerint az északi államoknak a lakossága óriási százalékban lutheránus, és bár a felvilágosodás és a vallástalanság terjedése ott is nagy, még mindig kb. 55%-ban valamelyik egyházhoz, a hivatalos egyházhoz tartozónak mondották magukat a népszámláláskor a lakosok. Alig 5% tartozik különböző szabad protestáns egyházakba, vagy az ortodoxokhoz, vagy a katolikus anyaszentegyházhoz. Kb. 1%-ot tesz ki minden területen a lakosságból a katolikus népesség. Egy sajátos szempont számunkra különleges jelentőséget ad ennek a havi imaszándéknak. Egyik nép testvérnépünk, a finnek; a többieknél pedig, főleg Norvégiában, Svédországban és Izland szigetén, ahova meglehetősen sok magyar került ki az 56os forradalom után, magyar lelkipásztorok gondoskodnak az ellátásukról. Ők azonkívül még az őslakó (svéd, norvég és izlandi) népesség katolikus lelki ellátásában is segédkeznek. A havi szándék értelmét a Szentatya maga kifejtette, amikor a skandináv püspöki kar tagjai Rómában voltak az öt évenként szokásos látogatáson. Először is mélyíteni, erősíteni kell azt a keresztény hitet, meggyőződést, amely már benn él az emberekben. Minthogy szétszórtságban, kisebbségekben élnek más keresztény testvérek között, minden erővel együtt kell működni az okos, helyes és célravezető ökumenikus törekvések területén. A nyugati államok közé számított északi A lundi székesegyház kriptája (felszentelve 1123-ban) államokban nagyon komoly gondot fordítsanak arra, hogy az e világi tájékozódás és a világi javak biztos birtoklása le ne rontsa az emberekben az érdeklődést és az igényt a természetfölötti és a hit világa felé. A püspökök bátran hirdessék meg az evangéliumot minden népnek és népcsoportnak, mert az evangélium nemcsak az ember javát mozdítja elő, hanem az egész közösség javát is biztosítja, jövőt ad az emberéletnek. Az evangélium ügye közügy, az egész emberiség javára adatott. A pápa biztatja a híveket, apostolkodjanak életük példájával. Isten kegyelme ma is mindenható, mondotta a Szentatya, hathatósan dolgozik a hívők