A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1986-07-01 / 7. szám
289 IMÁDKOZOL? HOGYAN? Az imádságot sok szempontból lehet vizsgálni: Melyek is azok a szavak, amelyekben az Istennel való kapcsolat testet ölt? Hogyan is jut kifejezésre az ember testi valóságában az a tény, hogy nem egy másik véges lény felé fordul, mikor imádkozik, hanem a teremtő Isten előtt hódol? Mennyire nyitott az imádkozó ember a lelke mélyén, hogy az élő Isten sugallatait felfogja? Alakítja-e, formálja -e az imádság az imádkozó egész belső világát, magatartásmódját, a többi emberrel való kapcsolatát?. .. Néha teljes átéléssel imádkozunk, néha egészen gépiesen, néha szinte tapintható Isten jelenléte az imádság alatt, néha valamiféle üresség, sivatagi magány az, amit tapasztalunk, minden igyekezetünk ellenére.. . Sokféle arca van imádságos életünknek. Mindenkor jó tudatosítani, hogy az imádság a hívő ember számára nem valami luxus, nem egyszerűen a pihenést, a megnyugvást keresi benne, nem az az elsődleges, am it az ember vár, remél az imádság által. Isten nem eszköz, hanem cél. Az imádság középpontjában Isten ismerős-ismeretlen személye kell legyen. A szeretet Istenének eleven személye, aki előtt az imádkozó hálatelt szívvel hódol. A hívő embert egyénisége legmélyén eltölti az örömteli és felszabadító csodálat Isten alázata, egyszerűsége, elevensége, kiapadhatatlan szeretete, végtelen nagysága, utolérhetetlen eredetisége.. . láttán. Folytassuk Beton Gellért püspök elmélkedését a keresztvetésről, amit májusi számunk 218. oldalán elkezdtünk. A Fiú . . . Tölts el a Fiú szellemével. Uram, aki elmondhatta magáról: „nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött.” (Jn 5,30.) Vezess rá arra a mély meggyőződésre, hogy üdvösség és élet számomra csak akkor fakad, ha egy gyermek szemével és érzésével nézek Rád, Istenem! Értesd meg velem, hogy érthetetlen titkaid, kemény végzéseid csak addig sújtanak és nyomnak, ameddig a „szolga” szemével nézem őket és nem a „fiúéval”. „A szolga nem marad ott mindig a házban, a fiú azonban mindvégig ott marad." (Jn 8,35.) Vedd el az idegenség, a messziség lelkét, mely fél, irtózik, vagy vonakodik az istenes dolgoktól, de add a „fogadott fiúság Lelkét, általa szólítjuk: Abba, Atya!" (Róm 8,15.) Kösd össze szíveinket Magaddal, Uram,úgy, ahogy egy fiú hozzá van kötve a vérség és szeretet szálaival szüleihez! Hordozzuk úgy érdekeidet, gazdálkodjunk úgy kincseiddel, mint akik „Istennek örökösei. Krisztusnak társörökösei" (Róm 8,17) vagyunk. Hogyan folytatnád saját szavaiddal az elmélkedést a keresztvetésről?
