A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1986-06-01 / 6. szám
280 A lenyugvó nap utolsó sugarai bevilágítottak a kórházi szobába, amikor a lelkész a Szentostyát János szeme elé emelte: KRISZTUS TESTE. És János hallotta Jézus suttogását: ,,En veled vagyok, nem hagylak el, csak bízzál bennem!” Sajgó Szabolcs REMÉNYTELEN NEM VETNEK S. Á.-nak hány ezret léptél ma is lépteid fölitta sivatag orvosnál ülnek holnapjaid múzsák gyógyszerrel alszanak kopott csillagok zsebedben cigarettád füstje elhagyott lepergett az átok rólad pókhálóvirág a hangod a kövek egymással nem beszélnek temetőt nem könnyeznek állatok az éjszakában alszanak az árnyak reménytelen nem vetnek magot Nem közelíthetünk Istenhez anélkül, hogy át ne haladjunk egy sötét éjszakán, amely egész lényünket érinti, fogékonyságunk és értelmünk legrejtettebb részéig. Minél közelebb akarok kerülni Istenhez, annál jobban el kell hagynom minden érzelmet, minden ismeretet, amellyel Istenre, Krisztusra vonatkozóan rendelkezem. Amikor egyesülni akarunk az Istennel, akkor semmihez sem szabad ragaszkodnunk, ami megjeleníti őt, mert valójában soha semmi sem jeleníti meg őt igazán. A hit összeférhetetlen minden birtoklássál;megfosztottság, üresség, sötétség az a mi emberi erő viszonyainkban; Isten felé való törekvésünknek mintegy éjszakai arculata van. Keresztes Szent János meghatározása szerint ennek a sötétségnek fokozatosan hatnia kell az ember összes erőire: értelmére, emlékezetére és arra, amit akaratnak nevezünk, amit mai kifejezéssel élve jobb lenne „vágy"- nak nevezni, mert hisz egész ösztönös és érzelmi életünket érinti. . . ÍJ. C. Estin)
