A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1986-06-01 / 6. szám
250 mogatásunk, az Isten ügyéért, országáért vállalt szenvedésünk igazán hivő, odaadó lélekből származzék. Az Egyház csodáján, az Egyház érthetetlenségén a hitetlenek is néha elámulnak, mert tudják jól, hogy mi emberek mindent megteszünk, hogy szinte vesztét okozzuk, és nem ment tönkre. Hányszor meghúzták a lélekharangot fölötte, és még eltemetni nem tudták. Hányszor hitték, hogy az Egyház végső évtizedeit, végső századát éli, s itt van már húsz évszázad óta. A legnagyobb birodalmak összeomlottak, a legjobb uralkodóházak eltűntek a történelem porondjáról; amelyek még vannak, azok is el fognak tűnni; királyságok jönnek, királyságok mennek; a nagyhatalmak egymást váltják; fölemelkednek, lehullanak — és áll az Egyház. A hívő, a buzgó, a lelkes, az odaadó katolikusok csoportja mellett a mi századunkban nagyon megszaporodott a kritikus és pesszimista, a kétségbeeső katolikusok száma. A kritikus, aki csak ítél, ahelyett, hogy imádkoznék, és megtenne a maga részéről mindent, hogy őbenne ne botránkozzanak a kintiek, hogy ő legyen méltó tagja az Egyháznak. Imádkozzunk, hogy akik hibáznak és tévednek, a tévedést belássák és javítsák. Akik aztán túlbuzgalommal túllőttek a célon, azok okosan belássák túlzásukat, s megtalálják a helyes középutat. A pesz- szimista, a csüggedten legyintő vagy kesergő magatartás nem pozitív magatartás, és nem hoz semmi igazi eredményt. Nem sokra visz a büszke magatartású hívő ember magatartása, hanem a reménykedő, bízó emberé, aki lát ugyan minden hibát, gyarlóságot, mindenben a nehézséget is fölméri, de főként arra figyel, hogy az Isten erősebb, s Jézus ígérete nagyon hatalmas. Az Egyházért, a sziklára épített egyetemes Egyházért mennyit imádkozunk? A helyi egyházért, a mi saját egyházközségünkért menynyit dolgozunk és áldozunk? A mi kis családi egyházunkért, az otthonért, a szeretetért mennyit fáradozunk? Istennek azt az országát, amely bennünk van, hogyan próbáljuk ékesíteni, szépíteni, erősíteni annak a Krisztusnak az erejével, aki velünk van a világ végezetéig? Ez az építő, ez a pozitív magatartás! Mennyi alázatos kéréssel és imádsággal fohászkodunk: „Tartsd meg, Isten, Szentatyánkat, Krisztusnak helytartóját!” Tartsd meg őt nehéz hivatalában, minket pedig ebben a bízó alázatos katolikus hitben! A válságok az Egyház életében nem halálos betegségei a kereszténységnek. Új világ születésével járó válságoknak vagyunk tanúi. A születés pedig új élet és nem az elmúltnak halála. (Teilhard de Chardin)
