A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)

1986-06-01 / 6. szám

247 Békési István VAŐARMAPI GONJDOLATOK Június 22 - ÉVKÖZI 12. VASÁRNAP A SZENVEDŐ KRISZTUS MISZTÉRIUMA BENNÜNK A szentmise olvasmányai: Zak 12,10-11: „Majd meglátják, kit szúrtak át.” Gal3,26—29: „Krisztust öltöttétek magatokra a keresztségben.” Lk 9,18—24: „Szenvednie kell az Emberfiának.” A megváltó, az üdvösséget hozó szenvedés a közös tárgya a szentírási szakaszoknak. Mert az, akire majd felnéznek, és meglátják, hogy verték át, előképe a keresztre felemelt és ott a katona dárdájá­val átszúrt Megváltónak. Krisztus halálában, az ő halálára keresztel- kedtek meg a hívek, azért hordozzák az ő sebhelyeit, díszjeleit, azért kell magukra ölteniük az ő magatartását is. Az evangéliumi olvas­mány a „Jeruzsálem és a kereszt felé vezető úton” című nagyobb sza­kaszból való. Túl van már Isten népe a megváltás nagy titkainak ünnepén. Már a Lélek is eljött, hogy feltárja előttünk az Írás nagy titkait. Az évközi vasárnapok feladata kibontani, szinte aprópénzre váltva újra és újra a hívő lélek elé állítani „hitünk nagy titkait”, hiszen az egész évben annak fényében és annak az erejével kell élnie keresztény hiva­tását. A hívő ember tanúságtétele mindenekelőtt az evangélium szel­lemében élt mindennapi élete. Aki úgy jár az emberek előtt, úgy látja el sajátos életfeladatát, hogy szinte visszatükröződik életében Jézus és a szentek példája, puszta jelenlétével, példájának erejével hat. Ez a hívő ember ,,ésszerű istentisztelete”, így jár Krisztus követségében. Mert nemcsak a pogány Róma látta meg, hogy valami titkot hordoz­nak ezek a Krisztusban hivő emberek; köztük élnek, mégsem úgy élnek, mint ők. Foglalkozásuk, ruhájuk, életritmusuk hasonlít a töb­biekéhez, és mégis különbözik tőle. Különbözik főleg erkölcsi tiszta­ságával és a szeretet meg a szolgálat derűs készségével, hűséges gya­korlásával. Sem a mi drága Szent Erzsébetünk, sem unokahúga, Szent Margit nem írt könyvet, röplapot a szegények, szenvedők ügyében. Felkarolták, szerették és szolgálták őket. Példájuk volt tankönyv, melyből a kor megláthatta, megtanulhatta, mit jelent Jézust látni és

Next

/
Thumbnails
Contents