A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1986-06-01 / 6. szám
245 bodzsa új urai alatt szintén ott van az üldöztetés mint a változás velejárója . De ne gondoljunk arra, hogy csak a harmadik világban, a változó világban üldözik az Egyházat. Kíséri Krisztus keresztje az Egyházat Európa számos országában is és Latin-Amerikában is. Komoly problémák vannak. Hogy mennyire hozzánk közelálló kérdés ez, arra például akkor döbbentünk rá, mikor a Szentatyára a Szent Péter-té- ren rálőttek, s meg akarták ölni. Hogy ő a gyilkosnak megbocsátott, az természetes. Az is igen érthető, hogy az igazi tettesekre, bűnösökre nem tudtak világosan rámutatni. Imádkozzunk tehát az üldözött Egyházért. A Szentatya is ezt kéri világot járó apostoli útjain. Biztosítja maga is szenvedő testvéreit, hogy ő Péter, és érte is kell imádkozni, mint az első Péterért, amikor a börtönben volt. Péter is imádkozik a testvéreiért. Hogy szívükben meg ne rendüljenek. Hitükben próbálja ő- ket megerősíteni. Akkor is, ha az üldöztetésük olyan, hogy arról a világ tudomást vesz, mert börtönök, koncentrációs táborok, kivégzések teszik ismertté az üldöztetés tényét. De akkor is imádkozik Nimeiry, Szudán volt diktátora és keresztényüldözője értük, amikor a rejtettebb, finomabb üldözési forma jelenik meg: a hátrányos megkülönböztetés azokkal szemben, akik hívőnek vallják magukat; mikor az élet peremére akarják őket kitaszítani; mikor a legnemesebb emberi szabadságukban korlátozzák őket. Nővérek nem élhetnek közösségi életet. Fiúk, lányok nem követhetik szépen hivatásukat, amint hívja őket az Isten, hogy világosság, pásztor és testvér legyenek a többieknek, saját fajtájuknak, saját népük gyermekeinek. Az üldöztetés szomorú, majdnem általános ténye mellett bátorítás és vigasztalás az, hogy hittestvéreink nagyon sok helyen a hősi helytállásnak adják példáját. Igazán tanúságot tesznek arról, hogy Krisztus mellett kitartanak. Épüljünk, erősödjünk hitvalló bátorságuk láttára. A havi szándék arra indít, hogy imádkozzunk, buzgón imádkozzunk. Legyen velük Isten vigasztaló Szentlelke. Őrizzék meg az üldöztetés közepette belső békéjüket, legyenek erősek, igazi krisz