A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)

1986-06-01 / 6. szám

243 Bár a titkot egészen föl nem fogjuk, iparkodunk azt megközelí­teni. Talán ezek lesznek a lépések. Gondolkodjunk, elmélkedjünk ar­ról, mi mindent adott nekünk Jézus. És mikor látjuk ajándékainak nagyságát, akkor ke­ressük az ajándéko­zás forrását. Ez az Ö jósága, ez az Ö sze- retete. Ez ez Ö Szí­ve. Ö a Szív, amely úgy szerette az em­bereket. Ez a Szív azért tud oly föl- foghatatlan módon szeretni, mert az Is­tenembernek, a Meg­váltónak isteni és Fiatal Jézusaz Andok stílusában emberi szeretettől el­telt Szíve. S mert a megváltó Jézus Krisztus a Szentháromság máso­dik személye, és amit kapott, az Atyától kapta, azért itt van az Atya végtelen, közvetlen szeretete, amellyel megváltásunkért Fiát küldöt­te, s itt van a szeretet Lelke is, aki ennek a szeretetnek, Jézus Szívé­nek kincseit nyilvánvalóvá tette az emberek számára. Szomorúan kell bevallanunk, hogy a Jézus Szíve-tisztelet elhal­ványult az emberek lelkében és az Egyház életében is. Most, amikor annyira okosnak tartjuk magunkat, hogy belátunk a megváltás titkai­nak mélységébe, a legmélyebbet próbáljuk elfelejteni. Hogy a szimbó­lum egészen kifejező-e, megfelelő-e az ábrázoláson (képen vagy szob­ron), arról lehet vitatkozni. De hogy a szív ősszimbólum a szeretet ki­fejezésére, azt mindenki tudja. Ehhez nem kell modern élettant ta­nulni; egyszerű emberi igazság. Tehát ha mélyíteni akarjuk keresztény hitünket, akkor főleg az Isten titkaiba kell belemerülnünk. Isten titkai közül a legnagyobb az Ö szeretetének titka, mely a megváltás tényében, Jézus értünk való áldozatában legnyilvánvalóbb számunkra. Ezen kell elmélkednünk, s ezt magunk számára és mások számára mindig tudatosabbá kell tenni. A szimbólum, a kép segít. Eszköz, de nem állunk meg nála. Mint a kínaiak okos közmondása mondja: „Amikor ujjammal a hold­ra mutatok neked, akkor ne az ujjamat nézd, hanem a holdat." A szív képét, rajzát, ábrázolását lássuk úgy, mint az Ö fölfoghatatlan gaz­dagságát, Isten szeretetének kimondhatatlan mélységét. Gyermekes, nőies tiszteletnek, áhítatgyakorlatnak merjük mondani Jézus Szíve tiszteletét? Kemény férfi volt a németek második apostola, Kaníziusz Szent Péter az volt, és Rómában a Szent Péter-templomban ettől

Next

/
Thumbnails
Contents