A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1986-05-01 / 5. szám
199 Komáromi Judit ANYÁMNAK Kapaszkodom aprómintás szoknyádba mint mikor fésültél, masnit kötöttél hajamba, vittél Remetére, Makkosra. Gyászjelentés, fotók a sírodról, gyászolók könnyei mint filmkockák értek hozzám, s eltemettek bár, nekem megmaradsz. Nem vittelek karomban, a haldokló hörgése, ökölharcom végzeteddel ugye csak rémlátomás? A kórházi ágy, a tolókocsi, hazudósaim a kétségbeesés határán ugye rossz álom csak, semmi más? Az óceán habjában simogatom puha hajad, az erdei ösvényen hallom finom járásod, s ahogy kilépek teraszomra, szemben a fenyők felett hallom hangodat: Ave,Ave — az esti zsolozsma. Túl a szenvedésen és halálon szabad vagy. Gyere, fond be hajamat, a Tarn vizében mosd meg arcomat, s ha az esti szörnyek látogatnak húzz öledbe, „Öreg néne őzikéje” daloljad, s vigyél engem Remetére, Makkosra. Fáradt lelkem sebhelyeit megértéssel ápolgasd. Halálodban feltámadtál nekem, s már mindig közel vagy.
