A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)

1986-05-01 / 5. szám

195

' /

szát: „Ime, az Ur szolgálóleánya, legyen nekem a Te igéd szerint!" Ha Isten üzen, Isten kíván, Isten akar valamit, azt meg kell tennem. Mikor a kánai menyegzőn a háziúr zavarát látja, arra inti a szolgákat: ,,amit az én fiam mond, tegyétek meg!" Isten akaratának elfogadása, Isten akaratának keresése.

Talán ritkábban gondolunk arra, hogy imaéletünk gyarlóságának egyik fő oka az, hogy figyelmen kívül hagyjuk a helyes ima Máriától megtanulható tulajdonságait. A leghosszabb imádság, amit Lukács evangélista a Szűzanya ajkára ad. Istent dicsérő és Istennek hálát mondó imádság, hasonlóan az ószövetségi Anna hálaénekéhez. „Magasztalja az én lelkem az Urat." Kérni még csak kérünk; itt-ott talán még hálálkodunk is; talán bánatunkban még fel is kiáltunk: „Én Istenem, légy irgalmas nekem, szegény bűnösnek!" De az imádkozó angyaloknak és szenteknek, az imádkozó boldogságos Szűzanyának a magatartását, hogy az Istent dicsérni és magasztalni kell, és ennek a dicséretnek hálás jellegét könnyen elfelejtjük. Mária arra tanít meg bennünket, hogy Isten jóságáért, nagyságáért és szeretetéért dicséretet mondjunk neki, és készek legyünk mindig az Ö akaratának hűséges, alázatos követésére.

Minden bizonnyal ezzel az imádságos lelkülettel ült a tanítványok körében, amikor várták az Atya ígéretét, Jézus ígéretét. Várták

a fényt, az erőt, a bátorságot, a vigasztalás Lelkét, akiről az Úr beszélt. Együtt volt ő a hívekkel, a hívek meg együtt voltak Máriával, Jézus anyjával, mikor várták a nagy messiási ígéretet.

Van még egy jelenet a Szentírásban, ahol az imádság egyik leglényegesebb módjára akar bennünket megtanítani a Szűzanya. — Vannak percek, amikor a szív úgy fáj, hogy szó nem jön ajkunkra. Teljes odaadás, alázatos meghajlás Isten előtt, amelyet szóban már