A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1986-04-01 / 4. szám
186 gondoktól tehermentesítse, mint az Úr Jézust is női tanítványai (Lk 8,2-3). Tehát a nők prófétáltak az őskeresztény közösségben. Az Újszövetség „prófétái", az apostolokkal és a tanítókkal együtt, a keresztény egyház alappillérei voltak. 1) Az apostolok a feltámadott Krisztus tanúságtevői, a feltámadás és a megváltás örömhírének, a ké- rügmának a meghirdetői. 2) A próféták a Szentlélek karizmatikus tevékenységének tanúi, sugallatainak közvetítői; a szívekben olvasnak, buzdítanak, vigasztalnak, segítenek, építenek; a prófétálás írott (ószövetségi) hagyományától ihletve behatolnak az isteni üdvösségterv misztériumába, azt magyarázzák, annak fényében feltárják a konkrét emberi helyzetek üdvösséges érteimét. 3) A tanítók sajátos feladata az, hogy a keresztény közösségnek az írásokra alapozott hit- és erkölcstanítást adjanak. A töredékes bibliai szövegekből kiderül, hogy őskeresztény nők mind a három tisztséget gyakorolták. A legvilágosabb tanúság arról szól, hogy a kisközösségekben nők is léptek fel prófétaként. Ami az apostoli tanúságtételt és a tanítást illeti, annak legismertebb képviselője a férjével együtt vándorló Priszkilla, akit az Apostolok Cselekedeteinek 18. fejezete nyomán (2.18—19.26. versek) Rómában, Korin- tusban, Szíriában, Efezusban látunk mint családi egyház vezetőjét. Egyébként a bibliai szövegek azt is elárulják, hogy az őskeresztény (vándor)apostolok párosával működtek; a csoport összetételének különböző típusaira találunk példát vagy legalább utalást: férj és feleség, két vagy több férfi hittestvér (mint Pál és társai), férfi és nőtestvére, férfi és anyja, két nőtestvér, férfi és női társa. A női nevek közt találunk zsidókat, görögöket, latinokat. Akvilász és Priszkilla jómódú, művelt házaspár; Perszisz (Róm 16,12) viszont talán perzsa származású (felszabadított) rabszolganő. 0 0 0 A kereszténység kétezeréves fejlődése nem fosztja meg egyedülálló eredeti értékétől és normatív jellegétől az apostoli egyház kisközösségeinek belső lüktetését. Tanulságként, ihletésként nem az kínálkozik belőle, hogy a nők a hierarchikus tisztségekre áhítozzanak, papok akarjanak lenni, hanem inkább az eredeti egyensúly és dinamizmus helyreállítása: a) a hierarchia ne uralkodást, főleg ne egyeduralmat jelentsen, hanem szolgálatot; b) a hit illetékes őrei és a kultusz szolgái mellett ugyanolyan fontosak — önmaguk és mindenki szemében megbecsültek — legyenek a „próféták": az Isten misztériumára és az emberi élet sokféleségére a Lélek által adott érzékenységgel beállított nők és férfiak,a keresztény
