A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1986-04-01 / 4. szám
160 Külön kell említeni a „specializált", az egy kategóriába tartozó személyekből álló csoportokat. Ezek programja a csoport összeállítása szerint változik. Ilyenek a 30 éven aluliak, a házasok, az egyházközségi képviselőtestületek, a plébániák dolgozói, az énekkarok, a kántorok stb. kurzusai. Három alkalommal papszülőknek is tartottak már kurzust, nagy sikerrel. De állítottak be karácsonykor magányos nőknek, szilveszterkor magányos férfiaknak is kurzust. A következő nyárra néhány papi lelkigyakorlatot terveznek. A legtöbb egyházmegye Pannonhalmára vagy a budapesti Központi Papnevelő Intézetbe hívja össze papjait, itt azonban sokkal kényelmesebb, elmélkedésre megfelelőbb környezetben, külön szobában lehetnek, amit az említett helyek nem mindig tudnak biztosítani. Azonkívül: hogyan buzdítsák a papok híveiket a lelkigyakorlatos ház rendezvényein való részvételre, ha ők maguk nem tudják, milyen ott az élet? Évente 10—12 Szent Ignác módszere szerinti lelkigyakorlat is van, 6—8 naposak, szétszóratásban élő nővéreknek, a teológiai levelező tagozat jelenlegi, ill. végzett hallgatóinak stb. A nagy érdeklődés miatt a ház „nonstop" programra állt át: az eredetileg tervezett ötnapos kurzusok és hétvégi szünetelés helyett 3—4 naposakat tartanak. Az egyik csoport reggel elmegy, délben kezd a másik. Ez az üzemeltetési mód természetesen nagyon igénybe veszi a lelkigyakorlat vezetőit és a személyzetet egyaránt. Az igazgató világi pap, Koroncz László, az ő vállán nyugszik a felelősség a ház zökkenőmentes tevékenységéért, magában a házban és kifelé, az egyházmegyékkel való kapcsolatban. A lelkigyakorlatos részt jezsuita atyák vezetik. Ők adják az elmélkedéseket, de belefolynak a kiképzésbe is. Hatan Rómában kétéves speciális tanulmány-