A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)

1986-03-01 / 3. szám

128

rencsétlen emberke), ha az egész világot megnyered is gazdagságával és egy ideig tartó hiábavalóságával, de elveszíted az örök és halhatatlan javakat? És így azt a helyet elhagyva a pilisi erdőkbe vándorolt. Példája többeket remeteségre buzdított; közülük az egyik itt, a másik ott, de a legtöbben mégis Patacs fölött laktak.

Dombi Ilona

A CSEND FÜGGÖNYE MÖGÖTT

Lassan gördül már lefelé egy függöny életem elé

és lassan mindent eltakar, ami elkábít, megzavar.

Eltűnnek nyüzsgő alakok nyugtalan tervek és zajok,

köddé válnak a félelmek, örömök, bajok, sérelmek.

Jön, jön a függöny lefelé, nem nézek már csak befelé,

befelé s inkább fölfelé s indulok már a Csend felé.

A Csend függönye elém hull minden eltűnik, elnémul,

szinte az idő is megáll ez a megnyugvás — vagy halál?

A Csend függönye már körülvesz bennem békesség ébredez

Tudom a Csend mögött kiáll:

Édesatyám, az Isten vár.

(Dombi Ilona A Szív gyermekrovatát szerkesztette a lap magyarországi kiadásának utolsó éveiben. A fenti verset hagyatékában találták. Úgy tűnik, ez volt utolsó verse, amelyet a halálos kór terjedésének tudatában írt. 1985. december 17-én hunyt el.}