A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)

1986-03-01 / 3. szám

117

professzora: filozófiát, filozófiatörténetet és a holland misztikusok történetét tanítja. (1929-ben tanulmányútra Spanyolországba megy.) Az 1932/33-as tanévben az egyetem rektori tisztét tölti be. 1935-ben az utrechti érsek a katolikus újságírók lelkipásztorának nevezi ki, megkapja az újságírók nemzetközi igazolványát. 1935-ben Írországban és Amerikában előadássorozatot tart a lelkiségről. Az 1938/39-es tanévben egyetemi előadásai során bírálja a nemzetiszocializmust. 1940. május 10-én a németek megszállják Hollandiát, és folyamatosan rákényszerítik a holland népre a náci ideológiát, amelyet a helyi püspökök Brandsma atya támogatásával erősen elleneznek. 1942. január 19-én Páter Titust letartóztatják a nijmegeni kolostorban. Először börtönbe szállítják, majd az amersfoorti táborba kerül, ahol nagypénteken előadást tart Krisztus szenvedéséről. Később németországi börtönökbe kerül; júniusban Dachauba szállítájk. 1942. július 26-án fenolinjekcióval vetnek véget életének. Páter Titus Brandsma boldoggá- avatási pere 1955-ben kezdődött meg Den Boschban.

Törékeny szervezetét erős jelleme ellensúlyozta. Saját magát „született optimistának" nevezte; tele volt lelkesedéssel, jó kedvvel, türelmes és elnéző volt mindenkivel. Mások véleményét tiszteletben tartotta, de határozottan kitartott saját meggyőződése mellett. Széleskörű műveltséggel rendelkezett, de szerény és alázatos modorával ezt soha nem éreztette környezetével. „Ne különcködjünk, tegyünk úgy, mint a többiek" — ez volt a jeligéje.

Gazdag személyisége mély hitből táplálkozott. Hitélményét állandó imával mélyítette el, fiúi szeretettel hagyatkozott rá az Isten akaratára, amelyben minden körülmények között tökéletesen megbízott. Gyakran ismételte: „Istené lesz az utolsó szó, kezében biztonságban vagyunk." Lelki élete középpontja és alapja már ifjú korától az Eucharisztia volt. Reggelente testvéreivel hosszú utat tett meg gyalog, hogy szentmisén részt vehessen. Papi hivatása hosszú éveiben is az Eucharisztiából merített mindennap erőt és lelkesedést apostoli tevékenységéhez. Fogsága idején pedig mindent elkövetett, hogy maga és társai számára megszerezze az Úr testét, és amikor erre nem volt alkalom, így panaszkodott: „Hiányzik a szentmise és az áldozás. Ennek ellenére Isten mellettem van, bennem van, velem van."

Lelkiségét nagy mértékben gazdagította az a tény, hogy tanulmányozta, közelről ismerte Avilai Szent Teréz, Lisieux-i Szent Teréz alakjait, a holland és a flamand misztikusokat. A letartóztatását követő napokban ezt írta: „Az a híres szakasz, amelyet Szent Teréz féltékenyen őrzött imakönyvében, most nekem is vigaszomra és buzdításomra szolgál. ,Semmi ne zavarjon, semmi ne ijesszen meg; minden