A Szív, 1986 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1986-03-01 / 3. szám
112 de jobban ismert címen — mint a tékozló fiú története ismeretes) az Atya magatartása mutatja. A félénk apostolok és az áruló Péter hősökké váltak, mert őket soha, de soha el nem hagyta a Mesterük, aki előbb szerette őket, mint ők Jézust. Mi is hányszor botlunk, okozunk szomorúságot másoknak. Hanyagságból vagy lustaságból, vagy talán elkeseredésből megfelejtkezünk Isten parancsairól. Az ilyen tapasztalatok után, amikor „a szívünk vádol minket valamivel, legyünk nyugodtak, mert az Isten fölötte áll szívünknek, Ő mindent tud” (ÍJn 3,20). Ő soha nem felejt el minket, még akkor sem, amikor mi elfordulunk tőle. Őállandóan maga felé vonzza rossz útra térő szívünket. Bízzunk abban, hogy az Ő szeretete erősebb a mienkénél. (B. I.) Mivel Isten népét először az élő Isten igéje gyűjti egybe, melyet teljes joggal igényelhetnek a papok szájából hallani, a prédikáció feladatát a szent 1. § — A prédikáció formái közül kiemelkedik a homíiia, mely magának a liturgiának a része, és a papnak vagy a diakónusnak van fenntartva. Benne a liturgikus év folyamán ki kell fejteni a szent szövegből hitünk titkait és a keresztény élet szabályait. 2. § — A nép jelenlétében bemutatott összes vasárnapi és kötelező ünnepi misében homlliát kell mondani. Ezt súlyos ok nélkül nem szabad elhagyni. 1. § — Az isteni ige hirdetői elsősorban azt tárják a krisztushívők elé, amit Isten dicsőségére és az emberek üdvösségére hinni és tenni kell. 2. § — Részesítsék a hívőket abban a tanításban is, amit az egyház tanítóhivatala ad elő az emberi személy A keresztény tanítást a hallgatók állapotának megfelelő és a kor szolgálatot teljesítőknek nagyra kell becsülniük, hiszen elsődleges feladataik egyike, hogy mindenkinek hirdessék Isten evangéliumát. (Egyházi Törvénykönyv, 762. kán.) 3. § — Erősen ajánlott, hogy ha a résztvevők elég sokan vannak, tartsanak homíliát a hétköznapi miséken is, főként ádventban, nagyböjtben, valamint az ünnepek vagy gyász alkalmából bemutatott miséken. 4. % — A plébánosnak vagy a templom igazgatójának feladata gondoskodni ezeknek az előírásoknak a jámbor megtartásáról. (Egyházi Törvénykönyv, 767. kán.) méltóságáról és szabadságáról, a család egységéről, szilárdságáról és feladatairól, azokról a kötelességekről, melyek a társadalomban együttélő embereket terhelik, valamint az anyagi dolgok Isten akarata szerinti rendezéséről. (Egyházi Törvénykönyv, 768. kán.) szükségleteihez alkalmazott módon kell előadni. (Egyházi Törvénykönyv, 769. kán.)